2012/augusztus/02

Citromfagylalt

Apukám kedvenc fagyija

Citromfagyi. Ez az egyetlen, amit az apukám megeszik, ha fagyiról van szó. Augusztus 20-án nagy teraszpartit csapunk az egész családdal, és büszkén mondogattam anyukámnak, hogy az új fagyigépem friss termésével fogom elkápráztatni őket, amikor gyorsan emlékeztetett, hogy citromfagyi mindenképp legyen! Most egyébként is alapfagyikkal kísérletezem, főzött és nem főzött fagyi közti különbséggel, krémesség fokozással és hasonlókkal, úgyhogy épp ideje volt egy citromfagyinak. A csokinál már bevált a módszer (ugyan a blogon még nem jelent meg, mert fotózni nem sikerült), hogy tojásos főzött krémből és tejszínhabból állítottam össze az alapot, így a lemon curd fagyasztása is jó ötletnek tűnt. Ráadásul egy non plus ultra az egészben, hogy kicsivel mindig többet keverek be, mint amennyi a fagyigépembe beleférne, a maradékból pedig normál hűtéssel mousse lesz. Hát nem zseniális?



Citromfagylalt (hozzávalók - 1 literes tartályhoz): 
2 tojás
100 g nádcukor
1 citrom lereszelt héja
2 citrom leve
400 ml habtejszín



1. Először is úgy indulok, mintha lemon curd-öt készítenék: az egész tojásokat egy fém tálban habverővel összekeverem a nádcukorral, a citromhéjjal és lével, majd gőz fölött besűrítem a keveréket. 82-83 fokosan kezd besűrűsödni, de nem kell mérni, egyértelműen megváltozik az állaga, ekkor leveszem a gőzről, és egy nagyobb, jeges vízzel teli tálba helyezem, hogy minél gyorsabban kihűljön (persze, ha van idő, ez a hűtőben is működik, de én nem tudok ilyenekre várni).
2. Közben a hideg habtejszínt habbá verem, majd összeforgatom a már kihűlt citromkrémmel, és a fagyigép tartályába töltöm, és elkészítem a fagylaltot.
3. Fagyigép nélkül mélyhűtőbe teszem a keveréket, és óránként (3-4 alkalommal) alaposan átkeverem egy kézi mixerrel - erről sajnos nincsenek tapasztalataim, de a profik azt mondják működik a dolog.

Ha 500 ml tejszínből verek habot (mert nem akarok 1 dl tejszínt zacskóstul újra hűtőbe tenni), akkor biztos marad a fagyialapból 2 kis tálkányi, amiből pár óra hűtés után csodás citrom-mousse lesz. Érdemes kicsit többet csinálni! :)





címkék: édes fagyi desszertek
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bebicsirke.blog.hu/api/trackback/id/tr425409436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szemi 2012.08.04. 10:35:48

Nagyon jól hangzik ez a recept, én is szeretem a citromfagyit. :) Nyáron igazán hűsítő finomság. :)
Nemrég kezdtem csak használni a fagyigépemet, egyenlőre csak egy sima barackosat csináltam, nem főzött alappal. Viszont nekem 40 perc fagyigépes keverés után sem lett gombócolható állagú, még be kellett raknom a fagyasztóba pár órára.
Ez normális, mindegyiknél így van?

Bébicsirke 2012.08.04. 12:30:17

Szia Szemi, én egy vaníliafagyit próbáltam nem főzött alappal, és nekem sem sikerült gombócolni, de még a mélyhűtést követően sem lett igazán jó, úgyhogy azóta csak főzött fagyikkal próbálkozom, és mindegyik szuper állagú lesz 40 perc után. Ehhez a citromfagyihoz hasonlóan csináltam a csokifagyit is, csak nem sikerült befotóznom, és isteni krémes lett. Próbáld ki te is így, és majd szólj, hogy milyen lett!
>" page="" />
süti beállítások módosítása