2011/október/07
Sütőtökös-ricottás lasagne
Mielőtt megismerkedtem Gerivel, egyáltalán nem főztem, a hűtőmben mindössze 2-3 dobozos kóla és ugyanennyi gyümölcsjoghurt volt, ez pont elég volt 18 éves koromban a napi tápanyagbevitelnek. Néha kísérletezgettem, sütöttem néhány sütit, de semmi extra. Aztán jött ez a 90 kilós, 180 magas sportoló, és muszáj volt neki főzni, gondoltam egy ekkora embernek szüksége van a kajára, sok kajára, sok sok kajára, és rá aztán főleg vonatkozik, hogy a szívéhez a gyomrán át vezet az út. Szóval főzni kezdtem. Eleinte zacskós, dobozos dolgokat, fagyasztott cuccokat, aztán jópár éve ráéreztem a főzés igazi ízére, és azóta persze rá se nézek ezekre a vackokra, még a pudingporra sem. A dobozos lasagnét viszont kifejezetten szerettük, főleg a milanese változatot. Esküszöm finom volt, de aztán változtattak valamit a receptúrán, és rossz lett.
Persze azóta tudom, hogy a lasagne egyáltalán nem nagy dolog, viszont a végtelenségig lehet kísérletezni a belevaló ragukat illetően.
Sütőtök szezonban muszáj addig élvezni ezt a narancssárga csodát, amíg meg nem utáljuk. Akár levesnek, akár quiche tölteléknek, akár lasagnének. Mindenesetre minél fűszeresebb, annál karakteresebb lesz, és kevésbé édeskés.
Sütőtökös-ricottás lasagne (1 nagy tepsihez):
800-1000 g sütőtök
1-2 ek vaj
1 fej vöröshagyma
1 fokhagyma
1 kk currypor (elhagyható)
1 kk szerecsendió
csipet cayenne bors (elhagyható)
250 g ricotta
300 g joghurt
2 tojássárgája (v. 1 egész tojás)
1-2 ek friss kakukkfű
200 g trappista sajt
200-250 g lasagne lap
só, olívaolaj
parmezán
1. A sütőtököt meghámozom, félbevágom, majd egy kanállal kikaparom a magházát. Ezután apró kockákra vágom, és egy lábasban annyi vizet öntök rá, ami épp elfedi, majd pár perc alatt puhára főzöm.
2. Egy párolóserpenyőben felhevítem a vajat, megfonnyasztom rajta az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát, majd rádobom a leszűrt, puha sütőtök kockákat, némi sót és a fűszereket és pár percig sűrű kevergetés mellett összerotyogtatom őket.
3. A sütőtököt ezután félreteszem, és hagyom kissé kihűlni. Közben a sütőt előmelegítem 200 fokra.
4. Miután kihűlt, belekeverem a tojássárgákat, a ricottát, és a joghurtot, ha kell sózom és borsozom.
5. A tepsit kikenem olívaolajjal, beleöntök egy keveset a sütőtökös masszából, majd jöhet egy réteg lasagne lap (úgy tördelve, hogy mindenhová jusson), újból egy adag sütőtök, majd egy kevés reszelt trappista. Így pakolom a rétegeket, amíg el nem fogy a szósz. A rétegek között egy-egy löttyintés olívaolaj sem árt. Úgy rendezgetem a lapokat, hogy a tetejére maradjon elég sütőtök szósz és sajt, amivel befedem. A tetejére egy kevés reszelt parmezánt is teszek.
6. A lasagnét a forró sütőben 30 perc alatt készre sütöm.
A curry és a cayenne bors elhagyhatóak a töltelékből, de lényegesen karakteresebb ízt adnak a sütőtöknek, és nagyon jól is mennek hozzá, úgyhogy érdemes próbálkozni velük. Persze csak óvatosan, nehogy elvegyék a sütőtök semmihez sem hasonlítható ízét!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.