2013/április/08

Medvehagymás gombócok

Minden évben egyszer megcsinálom ezt a receptet Fűszeres Esztertől, és gyakorlatilag ezzel köszöntöm a medvehagyma szezont azokon az első tavaszi napokon, amikor még hideg van. Ami azt illeti, mostanában jócskán volt részünk tavaszi hidegből, és az első csokor medvehagymám is elég ütött-kopott volt, de azért medvehagyma volt, és bízom benne, hogy lassacskán a tavasz is megérkezik.
Geri minden évben el akar menni medvehagymát szedni, és idén meg is tesszük, innen ígérem!! A most hétvégén megrendezésre kerülő Medvehagyma Fesztivál pl. elég jó alkalomnak tűnik, hogy Bakonybélben összegyűjtsük egy egész tavaszra elegendő készletet (azt hiszem, le is fagyasztok egy jó nagy adagot), de a googleben is van egy jó kis térkép a lelőhelyekről: itt.



Na de, egy pár szót erről a gombócról: Eszter is elmondja, hogy nem igazán gombóc, de nem is nagyon lehet másnak hívni, sült gnocchi-nak is lehetne még esetleg, mert tulajdonképpen egy krumpligombóc, amiben van egy jó nagy adag túró és sajt is, majd vízben főzés helyett vajban sül készre. Hozzám hasonló vajfüggők imádni fogják! Ebből az adagból mi ketten általában 2x vagy 3x is jól lakunk. Nem is szoktam rögtön kisütni az összes gombócot, csak egy kicsivel több, mint a felét, a többit hagyom másnapig a hűtőben, és csak fogyasztás előtt, frissen sütöm ki. Gerinek néha pirítok a tetejére egy kis sonkát, de magában is szeretjük, jó sok tejföllel! Eszter receptjét minimálisan változtattam, ahhoz mérten, hogy mi volt éppen itthon, ti is tegyetek így!

Medvehagymás gombócok (hozzávalók - 4 főre): 
800 g krumpli
250 g tehéntúró/ricotta
100 g füstölt sajt
1 egész tojás
150-170 g liszt
fél csokor (kb. 12-14 levél) medvehagyma
só, frissen őrölt bors
+ vaj a sütéshez

1. A krumplikat meghámozom, kockákra vágom, majd sós vízben puhára főzöm, és krumplinyomóval áttöröm.
2. Kissé hagyom hűlni, mielőtt hozzáadom a túrót, reszelt sajtot, tojást és a nem túl finoman felaprított medvehagymát, sózom, borsozom, majd annyi lisztet adagolok hozzá, amennyitől összeáll.
3. Kb. diónyi nagyságú gombócokat szaggatok belőle, és egyszerre 1 evőkanál vajjal aranybarnára pirítok annyi gombócot, amennyi elfér a serpenyőben. A következő adaghoz újabb kanál vajat olvasztok.

Köretként is remek, de önmagában, sok tejföllel kiváló vacsora!
Szólj hozzá!
2013/április/06

Fehércsokoládé mousse torta

Esküvői torta mission és a kezdetek

Eddig tízből maximum két ember támogatta az ötletemet, miszerint én akarom készíteni az augusztusi esküvőmre a tortákat és desszerteket. Anyukám különösen irtózik a dologtól, de mivel látja rajtam, hogy hajthatatlan vagyok, már-már kezdi elfogadni, de azért egyelőre inkább csak otthagy egy vállrándítással, és egy jó tanáccsal, hogy azért ezt még gondoljam át. Az esküvőnkön szinte csak maga a házasság lesz hagyományos, és semmi egyéb. Gyakorlatilag már mindent leszerveztem, és rájöttem, hogy szinte alig kellett szervezkedni. Helyszín + kajapia, zenekar, DJ, ruha nekem és Gerinek, sminkes, fodrász, kitelepülő anyakönyvvezető (óhh, te jó ég, ez még nincs meg!!), vendéglista (100 fő, huhh), fotós, videós, meghívók...stb. - minden pipa. Az időjáráson kívül mindennel kapcsolatban totálisan zen feelingem van, mert hát úgyis a vőlegény a lényeg, és akkor már miért ne élvezhetném, ahogy a vendégek az én süteményeimet falják és dícsérnek agyba-főbe?? A nővérem tervezett nekünk egy meghívót photoshoppal, és nem csak azért kerülgetett a sírás, mert annyira cuki lett, hanem azért, mert ő csinálta. Lesz olyan a családból és barátok közül, aki dekorál majd, lesz olyan, aki az asztalokra kerülő névtáblákat írogatja kézzel, és olyan is lesz, aki megsüti a desszerteket és a tortákat: ez leszek én!
Úgyhogy a terv a következő: előző nap, 10-15 barátnőmmel elvonulunk egy naaagy konyhába, és egész nap sütünk, macaronokat töltögetünk, cake pop-okat díszítünk, és közben ledöntünk pár pohár fröccsöt, de csak azért, hogy megmutassuk, hogy milyen lazák vagyunk..... :)

fotó: Habik Csaba, Geomédia

És akkor lássuk az első tortát, ami teljesen lenyűgözött, amikor elkészült. Nem szoktam ennyire szabályosan szép tortákat csinálni, inkább a rusztikusakat kedvelem, de ez tényleg lélegzetelállító lett. A Vidék Íze Magazin keresett fel egy interjúra, aminek témájául kapóra jött a magazinnak a nagy esküvői tortatervem, nekem pedig kapóra jött, hogy "kénytelen voltam" belekezdeni a kísérletezésbe, mert már csak 3,5 hónapom van rá, hogy kitaláljam az esküvői desszertfelhozatalt. Persze nem minden torta megfelelő egy nyári esküvőre, az alkalmassági kiértékelésre a recept után kerítek sort.

 
Áfonyás fehércsokoládé mousse torta (hozzávalók - 24 cm-es tortaformához)
A kekszes alaphoz: 
200 g omlós keksz
100 g étcsokoládé
100 g vaj
2 ek méz
A mousse-hoz:
150 g fehér csokoládé
300 ml tejszín
250 g mascarpone
4 ek porcukor
4 zselatinlap
+ kb. 150-200 g áfonya, 50-100 g fehér csokoládé a forgácsokhoz
1. A kapcsos tortaformám alját kibélelem sütőpapírral, a kekszes alaphoz porrá aprítom a kekszeket és összekeverem a vízgőz fölött megolvasztott csokoládéval, vajjal és mézzel, majd a egyenletesen elterítem a tortaformában. 
2. Minimum 1 órára hűtőbe teszem mielőtt rátenném a mousse réteget.
3. A fehércsokoládé mousse-hoz vízgőz fölött megolvasztom a fehércsokoládét, majd félreteszem és hagyom kissé hűlni. 
4. A porcukorral habbá verem a tejszínt, majd hozzáadom a mascarponét és a kihűlt de még folyós fehércsokoládét. 
5. A zselatinlapokat egy kis lábasban meglocsolom 1-2 evőkanál vízzel, majd kis lángon felolvasztom, ezután a kézi mixert magas fokozatra kapcsolva hozzáadom a fehércsokis krémhez és a kekszes alapra öntöm, egy habkártyával vagy spatulával szépen elegyengetve a tetejét. 
6. A tortát további 3-4 órára hűtőbe teszem, hogy a felső réteg is megszilárduljon. Tálalás előtt egy éles késsel elválasztom a tortát a forma belső peremétől, majd friss áfonyával, és a maradék fehércsokoládéból éles késsel forgácsolt csokoládéval díszítem. 
 
Ha a maradék csokoládéból nem tudunk szép forgácsokat faragni, azt is csinálhatjuk, hogy megolvasztjuk vízgőz fölött, majd kiöntjük, és megszilárdítjuk egy sima felületen, pl. tepsi külső felén, és arra merőlegesen húzogatjuk a kés élét két kézzel, hogy minél szebb és nagyobb forgácsaink legyenek. 
 
fotó: Habik Csaba, Geomédia
 
Esküvői kiértékelés (1-5-ig): 
 
Íz: ha nagyon vékony szeletet vágunk belőle, akkor 5, ha nagyobbat, akkor már 4, mert elég nehéz a mousse réteg
Forma: egyértelműen 5
Vendégek ízlésének megfelelés: 5, ez egész biztos
Esküvői alkalmasság: 2, mert elég nehezen szeletelhető szépen az alsó csokis kekszréteg miatt. Ha nem légkondis helységben szeleteljük, akkor pedig félő, hogy hamar elveszíti csodás formáját, és szétesik.
Igen vagy nem: Bár a torta átlagpontszáma 4 fölött van, ebben a formában valószínűleg nem lesz ott az esküvőn, de mivel tudom, hogy a barátaim fele óriási fehércsoki rajongó, még több áfonyával, és egy fanyarabb réteg hozzáadásával még bekerülhet a befutók közé! 
6 komment
2013/március/29

Húsvéti bárány

Ha bárány, akkor nekem lapocka, lassan, jó 4-5 óráig sütve, sok rozmaringgal. De Húsvétkor azért mindig elcsábulok, amikor meglátom a hentesnél a csodás bordákat. Tudom, hogy Gerinek a fél fogára se lesz elég az 1 kg-nyi méregdrága hús (ami azért főleg csont), de azért megveszem, és a rozmaringon és fokhagymán túl nem is nagyon ízesítem mással, mert a bárány íze alapból különleges, nem kell túlságosan bolondítani.

fotó: Horváth Miklós

Sült bárányborda (hozzávalók, 2 főre):
1 kg, két kb. 6-6 db-os bárányborda, egészben
4-6 evőkanál olívaolaj
sok friss rozmaring és kakukkfű
só, frissen őrölt bors
4-6 pucolatlan fokhagyma gerezd

1. A bordákat egy nagy keverőtálban megöntözöm az olívaolajjal, majd beledörzsölöm a húsba a sót, borsot, rozmaringot és kakukkfüvet, majd 3-4 órára hűtőbe teszem pácolódni.
2. Előmelegítem a sütőt 200 fokra.
3. Szárazon felforrósítok egy nagyobb serpenyőt (olaj nem kell bele, elég, ami a pácból a húson marad),  lecsepegtetem a bordákat, majd minden oldalukon kérget sütök rájuk a serpenyőben.
4. Átteszem őket egy tepsibe, köréjük rendezgetem a pucolatlan fokhagyma gerezdeket, majd úgy 10-15 percig sütöm őket, hogy elérjem a kellő állagot. Én úgy szeretem, amikor kissé még rózsaszín a belsejük, számomra akkor a legzamatosabb a hús.

fotó: Horváth Miklós
Szólj hozzá!
2013/március/25

Húsvéti sonka kuktában

Ez a recept elég komolytalan lesz: fogd a sonkát és főzd meg! :) Sonkából rengetegféle van a piacokon, és henteseknél, mindenkinek a saját ízlése határozza meg, hogy végül milyet választ - Mautner Zsófi tavaly remekül összegyűjtötte a legjellemzőbb fajtákat, itt olvashattok róluk. Persze van néhány tipp, amit ilyenkor érdemes megfogadni, ez a poszt inkább erről a néhány tippről szól. Az én sonkám - egy csodálatos tarja - egy Delimano kuktában készült, és ez az első tipp, amit mindenkinek ajánlok sonkafőzéshez: a kukta. Jelentősen kevesebb ideig tart benne a sonkafőzés, kevesebb energia, kevesebb sonkaszag a konyhában vagy az egész lakásban, és az íze is sokkal zamatosabb tud lenni.
Én személy szerint sonkavásárlásnál is próbálok E-ktől mentesen választani, a hipermarketek és szupermarketek kínálata mellett becsukott szemmel megyek el: lehet, hogy szuperül néznek ki, és lehet, hogy még az áruk is remek, de biztos, hogy nem igaziak. A jól bevált hentesemnél mindig lóg jópár csodás, házi füstölésű húscafat. Már január végén, amikor ezt a sonkát fotóztuk, gyönyörű sonkái voltak, ráadásul hatalmasak!! Egy "kicsit" választottam, aztán alig fért bele a 9 literes kuktámba, pedig kuktában főzésnél nagyon fontos, hogy ne lépjük át a MAX limitet, mert még a végén felrobban.

fotó: Horváth Miklós

Húsvéti sonka (hozzávalók - jó sok húsvéti reggelizéshez): 
1,5 kg-os csont nélküli füstölt tarja

1. A sonkát hideg víz alatt alaposan megmosom, majd a kuktámba teszem, és felöntöm annyi hideg vízzel, amennyi ellepi.
2. Egy éjszakán át hagyom ebben a vízben ázni, hogy valamennyit engedjen a sósságából.
3. Másnap leöntöm róla a vizet, friss vízzel újra felöntöm, majd magas lángon főzni kezdem a zárt kuktában, 2-es fokozaton.
4. Amint a kukta sípolni kezd, alacsonyra veszem a hőfokot és kb. annyi ideig főzöm, mint a súlyának a fele. Egy normál lábasban ezt a mennyiséget 1,5-2 óráig is főzhetném, helyette én úgy 45 percig főztem a sonkámat.
5. Ezután leveszem a kuktát a tűzről, kiengedem a gőzt, leveszem a fedőt, majd hagyom teljesen kihűlni a főzővízben mielőtt felszeletelném.


A főzővizet érdemes megtartani, remek húsvéti rizottót lehet belőle kanyarintani, de jó lehet krémleves alapnak is! 

fotó: Horváth Miklós
Szólj hozzá!
2013/március/25

Húsvéti kalács

Kalácsot nem csak Húsvétkor eszünk itthon. Eszünk bármikor, amikor kedvünk van, mert 1: nagyon egyszerű elkészíteni, és kalácsillat lesz a konyhában, 2: tudom mi van benne, és végre nem tartanak rettegésben az E-k, 3: FINOM, 4: ha úgy van kedvem, brióst sütök belőle.
Szóval esszük a kalácsot, amikor van időnk és türelmünk úgy 2 órát várni rá, mert a sok kelesztés és végül a sütés azért összeadódik kb. ennyire, de megéri! Nyáron például az egyik kedvenc desszertem a pirított kalács, mascarpone-val, sok porcukorral és áfonyával....hmm...hmmm
Na de most Húsvét van, úgyhogy sonkával és mindenféle tojással fogjuk enni. A Delimano felkérésére még január végén készítettem ezt a csodás kerek fonott kalácsot, amihez a levehető nyelű, középen felpúposodó és DryCooker edényt használtam. Ez az edény egyébként tökéletes minden egyéb étel sütésére-főzésére is, főleg, ha fedővel használjuk, mert az edény közepén beáramló forró levegő felgyorsítja a főzési folyamatot, ráadásul az ételek sokkal szaftosabbak maradnak. És tényleg! A kalács szempontjából persze nem ezek az előnyök, hanem inkább a kerek forma, a levehető nyél és a tapadásmentes bevonat voltak befutók.

Fotó: Horváth Miklós


fotó: Horváth Miklós

Húsvéti kalács/gyúrt élesztős tészta (hozzávalók- 30 cm-es fonott kalácshoz):

500 g liszt
50 g porcukor
50 g margarin vagy vaj
2,5 dl tej
25 g élesztő
3 db tojássárgája
0,5 citrom reszelt héja
1 zacskó vaníliás cukor
csipet só
1 tojás a kenéshez

1. Elkészítem a kovászt: a tejet fellangyosítom, majd egy nagy fém keverőtálban elkeverem benne az élesztőt és a porcukrot és letakarva 35-40 fokon (nyitott sütőajtó mellett) 10-20 percig érlelem.
2. Miután a kovász felfutott, hozzáadom a többi hozzávalót, és gombóccá gyúrom. Addig gyúrom, amíg a tészta felülete teljesen sima nem lesz.
3. Ezután ismét 35-40 fokon, 10-20 percig kelesztem letakarva a tésztát.
4. Az első kelesztést követően átgyúrom/átszellőztetem a tésztát, hogy még több oxigén jusson a belsejébe, és ne savanyodjon be a belül keletkezett szén-dioxidtól.
5. Az átgyúrást követően újabb 10 perc kelesztés következik.
6. A tésztát ezután 3 egyenlő részre osztom, egyenként kb. 30 cm-es sodronyokat nyújtva belőlük, majd nem túl szoros, de nem is túl laza háromágú fonatot készítek belőlük, a két végét összeillesztem, végül a DryCooker-be, vagy bármilyen kerek edénybe, kuglóf formába...stb helyezem. 
7. Formázás után még 10 percig kelesztem az edényben, közben a sütőt 180-200 fokra melegítem.
8. Sütés előtt a kalács teljes felületét lekenem felvert tojással, majd kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütöm.
4 komment
2013/március/20

Húsvéti klasszikus: répatorta


Most, hogy végre kisütött a nap és kezd "újra" tavasz lenni rögtön eszembe jutott a Húsvét és a sok finomság, amiket olyankor habzsolunk, és aztán kicsit meghízunk mint Karácsonykor, de utána lesétáljuk meg lekiránduljuk. Szóval, az van ezzel a répatortával, hogy ezt január végén fotóztuk Horváth Miki fotós barátommal a Delimano-nak, a konyha eszközöket gyártó márka szuper kerámia bevonatos és szilikon edényeiben egy húsvéti e-booklethez, és azóta még 2x elkészítettem, mert őrült jó. Viszont most szólok, hogy nem érdemes semmit kihagyni a hozzávalók közül, mert a fotón látható elsőke mindent tartalmazott és az is lett a legjobb! A következőkből lecsaltam egy kis vaníliát meg darált diót, mert épp nem volt itthon, de hiányoztak belőle nagyon!

Húsvéti receptek érkeznek még, ugyanebből a Delimano sorozatból, amit egyébként nagyon élveztem, és nem csak azért, mert jó volt január végén egy kis húsvéti sonkázás! Pedig milyen jó volt!


Répatorta mascarpone krémmel (hozzávalók - 26 cm-es Delimano szilikon tortaformához): 
2 tojás
1-2 teáskanál vanília kivonat
200 g barnacukor/finom szemcsés nádcukor
140 ml napraforgó olaj
300 g sárgarépa
175 g liszt
50 g darált dió
1,5 tk sütőpor
1 tk őrölt fahéj
½ tk őrölt kardamom (opcionális)
½ tk őrölt szerecsendió (opcionális)
csipet só

A mascarpone krémhez: 
250 g mascarpone
200 ml habtejszín
2-3 ek porcukor



1. Előmelegítem a sütőt 180-200 fokra. 
2. Megpucolom és finom reszelőn lereszelem a sárgarépákat (szerencsére az aprítógépemen van egy reszelőfej, amivel 2 másodperc, aki kézzel reszeli, annak respect!)
3. A tojásokat egy kézi mixerrel addig verem a cukorral, amíg kifehérednek, majd hozzáadom az olajat és a reszelt répát és egy fakanállal alaposan elkeverem. 
4. Egy másik keverőtálban összekeverem a lisztet a sütőporral és a fűszerekkel, valamint a darált dióval, majd fokozatosan hozzáadom a tojásos keverékhez, és fakanállal elkeverem. 
5. Ha szilikon formát használunk, akkor nem szükséges a kivajazás, de kapcsos tortaformát érdemes kivajazni, vagy sütőpapírral borítani mielőtt beleöntjük a keveréket. 
6. Az előmelegített sütőben 35-40 percig sütöm, villával ellenőrzöm, hogy jól átsült-e. 
7. Miközben sül, elkészítem a mascarpone krémet: a habtejszínt 2-3 evőkanál porcukorral habbá verem egy kézi mixerrel, majd hozzáadom a mascarponét és alacsony fokozaton dolgoztatva a gépet, elvegyítem benne. Hűtőben tartom, amíg a torta teljesen ki nem hül. 
8. Miután a répatorta megsült, a formában hagyom, amíg teljesen ki nem hül - a szilikon formából nagyon egyszerű kipattintani, ha kapcsos tortaformát használunk, egy éles késsel meglazítjuk az oldalait mielőtt kiszednénk. 
9. A mascarpone krémet ráhalmozom a tésztára, és a kanál aljával kis csúcsokat formázok belőle. 



Fotók: Horváth Miklós

A nagy húsvéti kapkodásban is jól jöhet ez a torta: pár nappal előre is elkészíthető, és légmentesen zárható dobozban tartható egészen a fogyasztásig. Elég a mascarpone krémet frissen elkészíteni hozzá!
    Szólj hozzá!
    2013/március/14

    A világ (szerintem) legjobb brownie-ja

    A brownie készítés külön műfaj, a világon mindenki máshogy csinálja, nincsenek alapszabályok. Van aki így szereti, van, aki úgy, és soha nem ettem még két ugyanolyat, de bárhol szívesen eszek, mert nem igazán lehet elrontani. Főleg egy ilyen csokiimádónak, mint én.
    Van az a brownie, amiben szinte csak csoki és vaj van, és szívbetegeknek kell mellé egy defibrillátor is. Ez az az igazán sűrű, alacsony fajta, mondjuk legalább lisztérzékenyek ehetik, mert általában liszt már nem kerül bele. Van az, amiben csoki nincs, csak sok-sok nagyon jó minőségű kakaó. Van az amerikai Diner-es fajta, ami mellé jár csokiszósz, karamellszósz, pirított sós mandula, tejszínhab és vanília fagylalt (ehhez sem árt a defibrillátor). És van az, amit én szeretek: magas, levegős, nagyon csokis, de mégis könnyed, morzsálódós és szájban szétolvadós, benne ropog valamilyen dió vagy mandula és hidegen és melegen is ellenállhatatlan. De persze jöhet mellé vaníliafagyi, vagy tejszínhab, de mentségére váljon, hogy ezek nélkül is óhh anyám!



    Bébicsirke brownie-ja (20x25 cm-es kis tepsihez): 
    200 g étcsokoládé (én 55%-os belga csokipasztillát használtam)
    100 g vaj
    3 tojás
    3 evőkanál tej
    150 g cukor
    100 g liszt
    1 kk sütőpor
    csipet só
    kb. 50 g dió
    kb. 50 g csoki apró darabokra vágva


    1. A csokoládét vízgőz fölött felolvasztom a vajjal, majd félreteszem hűlni.
    2. A tojásokat a tejjel, a cukorral és a csipet sóval addig verem a kézi mixerrel, amíg a keverék mérete kb. duplája lesz az eredetinek, habos lesz és sűrű. A robotgép innentől már nem kell.
    3. A tojásos keverékhez adom az olvasztott csokit, alaposan elkeverem egy habverővel, majd hozzászitálom a sütőporral elkevert lisztet, az apróra vágott diót és csokoládét és a sütőpapírral borított tepsibe öntöm.
    4. 180-200 fokon kb. 20-25 percig sütöm, villával ellenőrzöm, hogy átsült-e.
    4 komment
    >" page="" />
    süti beállítások módosítása