2011/augusztus/30

Görög fetás-húsgolyók, citromos burgonyával és tzatzikivel

Főzés Görögországban

Egy görög nyaralás lényege a strandolás, a kajálás és a pihenés, nagyjából. Normális ember a főzés gondolatától is undorodik, ha nyaral, de mi direkt azért mentünk apartmanba, hogy főzni is lehessen (egyébként szállodás típus vagyok, de két hétig azért mégsem bírom ki főzés nélkül).
Ha külföldön vagyok az egyik kedvenc tevékenységem a bevásárlás, imádok bolyongani a szupermarketekben, és minden terméket egyesével levenni a polcról...Geri szerint ilyenkor totálisan átszellemülök, és csak azt szokta mondani erre az állapotomra, hogy "tudom, új helyen vagy..". Persze majdnem minden hülyeséget megvettünk,  mint pl. rágó állagú vaníliát, amit kiskanállal vízbe mártogatva fogyasztanak, dobozos nugátot, csokoládés tahinit, természetesen több kg görög joghurtot (nem is hasonlítható az itthonihoz) és fetát, sok sok fetát. A zöldségek és a gyümölcsök nem különösebben ihlettek meg (semmi extra az itthoniakhoz viszonyítva, csak hatalmas ízetlen paradicsomok), kivéve egy krumplifajtát, ami az újkrumplira hasonlít leginkább, de még annál is vékonyabb a héja, kicsi és sárga - tökéletes alap volt egy igazán görög körethez, a citromos krumplihoz. A másik, szinte elmaradhatatlan köret a tzatziki, ami nem is baj, mert sokadszorra sem unalmas. Egyik este fetás-húsgombócokkal, másik este a halasnál vásárolt friss tengeri hallal ettük, és utána persze ismét nem kívánkoztunk étterembe.




Görög fetás-húsgolyók, citromos burgonyával és tzatzikivel (hozzávalók - 2 főre):
A húsgolyókhoz
0,5 dl tej (mi kecsketejet használtunk stílusosan)
2 szelet kenyér bele
100 g feta sajt
0,5 kg darált marhahús
1 kisebb vöröshagyma
1 fokhagyma
1 tojás
2 tk morzsolt oregano
Só, őrölt bors, olívaolaj a sütéshez

1. A húsgolyókhoz a kenyerek belét összemorzsolom, majd beáztatom a tejbe. 
2. A vöröshagymát és a fokhagymát apróra vágom, majd összekeverem a darált hússal, a kinyomkodott kenyérbéllel és a kissé felvert tojással, végül pedig belemorzsolgatom a fetát, hozzáadom a fűszereket, és tenyereimmel szilva nagyságú gombócokat formázok.
3. A húsgolyókat forró olívaolajon 5-10 perc alatt minden oldalról ropogósra sütöm.

A citromos burgonyához:
1 kg apró krumpli
fél citrom leve
2 tk morzsolt oregano
só, bors, olívaolaj

1. A sütőt előmelegítem 200 fokra.

2. A krumplikat megmosom, a nagyobb darabokat megfelezem, majd egy hőálló tálban alaposan összeforgatom őket 2 ek olívaolajjal és 2 tk morzsolt oreganoval, tetszés szerint sóval és frissen őrölt borssal, majd a köretemet 200 fokos sütőbe tolom 20-25 percre.
3. Sütés közben néhányszor átforgatom a krumplikat, hogy mindegyik szépen megpirulhasson, majd a sütés letelte előtt 5 perccel, fél citrom levével öntözöm meg őket.

A tzatzikihez:
Fél kígyóuborka
300 g görög joghurt
1 fokhagyma
só, bors

1. A kígyóuborkát kicsi kockákra vagy csíkokra darabolom (a görögök nem ragaszkodnak a reszeléshez), majd összeforgatom az összenyomott fokhagymával, a joghurttal és ízlés szerint fűszerezem.
Az igazi görög joghurt igen sűrű, ezért tökéletes alap a tzatzikihez. Ha csak sima joghurtunk van, egy konyharuhába borítva pár óra alatt lecsepegtethetjük a felesleges levét, így majdnem ugyanazt a hatást érhetjük el.

Halas változat

Miután megpucoltuk és kibeleztük a halakat (a halasnál ezt a részt nem vállalták :)), kívül-belül besóztuk, és 200 fokos sütőbe toltuk őket. A sütés vége felé került a belsejükbe egy kevés szeletelt fokhagyma, a bőrükre pedig egy-egy citromkarika. Ha itthon sütök ugyanígy pisztrángot, a sütés utolsó 10 percében fehérborral is meglocsolom, de ott fehérbor nélkül is nagyon bevált.








Szólj hozzá!
2011/augusztus/14

Szeder crumble

Geri tegnap egy nagy doboz frissen szedett szederrel állított be, és ebből egyértelműen következik, hogy a doboz tartalma nem sokkal később egy sütiből kacsintott vissza. Ki mondta, hogy a crumble csak apple crumble lehet? Lehet az szedres is, ha én mondom!



Szeder cruble - hozzávalók (4 kis szufléformához):
250 g fekete szeder
50 g nádcukor
1 vaníliarúd kikapargatott belseje
1 ek víz

A crumble-hoz:
100 g liszt
50 g vaj
50 g nádcukor

1. A sütőt előmelegítem 200 fokra.
2. A szedret a cukorral, a vaníliával és a vízzel egy kis lábasban 5 perc alatt sziruposra főzöm, majd a szuflé formákba töltöm.
3. A lisztben elmorzsolgatom az apró kockákra vágott hideg vajat, amíg el nem érem a morzsás állagot, majd hozzákeverem a nádcukrot is, négy részre osztom, és a szeder fölé szórom.
4. A formákat a sütőbe tolom, és 25 perc alatt készre sütöm. Akkor jó, ha a teteje aranybarnára sül.

A crumble tejszínhabbal a legjobb, úgyhogy mindenképpen ajánlott kipróbálni vele. Persze anélkül is lehet, és akkor sem fogunk csalódni.

címkék: édes sütik desszertek
Szólj hozzá!
2011/augusztus/10

Körtés cheesecake crumble toppinggal

A cheesecake, a crumble és a körte esete

Na jó, mostanában többször volt rossz idő hétvégén, és többször éreztem, hogy ősz van, mint hogy nyár. Nem véletlen, hogy az emberek ősszel és télen felszednek pár kilót, hiszen muszáj vigasztalódni a kalóriákkal, ha már a napsütéssel nem lehet. Szépek a körték is, ez is olyan őszies, de mire fotózni kezdtem a tortát, a nap kisütött. Mégis nyár van, na, de most már azért is megesszük ezt a tortát, mert istenien néz ki.
A cheesecake-et nem szeretem sajttortának hívni, mert amikor azt mondod, hogy sajt, senki sem gondol a natúr krémsajtra (Geri pl. azt hitte, hogy trappistát fogok belereszelni, csakúgy, mint Siemen kollégám, aki még kóstolás után sem értette hol a sajt). A crumble-t sem szeretem morzsatortának vagy morzsasütinek hívni, és bele sem merek gondolni, hogy ez a két jóember mire asszociálna első hallatra a morzsáról. :) Szóval maradnak az angol nevek, amik ebben a tortában most összeházasodtak, és csatlakozott hozzájuk egy kis korai körte is.

blogra2.JPG



Körtés cheesecake crumble toppinggal - hozzávalók (24 cm-es tortaformához):

A cheesecake-hez: 
180 g kakaós keksz (én Győri Édest használtam)
100 g olvasztott vaj
175 g melaszos barnacukor
300 g natúr krémsajt (én Cserpest használtam)
2 tojás szétválasztva
300 g tejföl
2 nagyobb körte

A crumble-hez:
100 g finomliszt
50 g hideg vaj
50 g nádcukor



1. A sütőt előmelegítem 160 fokra.
2. A torta alapjához a kakaós kekszet porrá töröm, majd összekeverem az olvasztott vajjal, és egyenletes rétegben a tortaformám aljára és kicsit az oldalára nyomkodom, majd a forró sütőben 10 perc alatt elősütöm.
3. A tojásfehérjéket kemény, fényes habbá verem, kanalanként hozzáadva a barnacukor felét.
4. A krémsajtot kikeverem a maradék barnacukorral, majd egyenként hozzáadom a tojássárgákat és addig keverem robotgéppel, amíg teljesen egynemű krémet nem kapok. Ezután hozzáadom a tejfölt, és további 1-2 percig dolgoztatom a robotgépet a krémen.
5. A tojáshabot spatulával a krémsajtos keverékbe forgatom, majd alaposan elvegyítem őket. Itt most nem kell aggódni amiatt, hogy összetörik a hab, hadd törjön.
6. A körtéket meghámozom, eltávolítom a magházukat, majd nagyon vékonyan felszeletelem őket.
7. A már kihűlt keksz-alapra öntök egy vékony réteget a krémsajtos keverékből, majd az egészet beborítom egy rétegnyi szeletelt körtével, majd jöhet a krémsajt-körte-krémsajt rétegezés. A legtetején krémsajt legyen.
8. Ha kész, a tortaformát kicsit a konyhapulthoz csapkodom, hogy távozzon a felesleges levegő és egyenletesen elterüljenek a hozzávalók, majd 20 percre betolom a forró sütőbe, és közben előkészítem a crumble-t.
9. A vajat addig morzsolgatom a lisztben kézzel, amíg elérem a porhanyós, morzsálódós állagot, majd hozzákeverem a nádcukrot.
10. A 20 perc elteltével félig kihúzom a tortát a sütőből, majd rámorzsolgatom a tetejére a crumble-t, és visszatolom további 50-60 percre.


Erre a tortára figyelni kell sütés közben egy kicsit, mert a tojáshabtól felfújt-módjára fog megemelkedni, és akár kifolyni a tortaforma oldalán (nekem így történt, de aztán korrigáltam). Amikor vészesen megemelkedik, húzzuk ki egy kicsit a sütőből, és szurkáljuk meg egy villával, hogy a felesleges levegő kiszökhessen. A körte istenien megpuhul, és remekül harmonizál a krémsajttal, a ropogós crumble pedig egyenesen mennyeivé teszi az élményt.

címkék: édes torta torták
Szólj hozzá!
2011/augusztus/09

Csicseriborsó fasírt

Úticél módosító csicseriborsó

Van olyan ember rajtam kívül, aki egy szakácskönyv miatt döntött úgy, hogy mégsem oda megy nyaralni, ahová tervezte? Persze Olaszország fantasztikus lenne, már szinte hiányzik a kistermelői olívaolaj, amiből hoztam volna vagy 5 üveggel, vagy a pizzatányér, amit elterveztem, hogy most már csakazértis a pizza hazájában fogok beszerezni. De sajnálom, a 450 oldalas Görög Kulinária óta más úticélban gondolkodunk. Ez a könyv olyan, számomra eddig kiaknázatlan területre kalauzolt, amit muszáj kiaknáznom, mégpedig minél gyorsabban, és minimum 10 napos időtartamban.
Szóval Bébicsirkéék nemsokára nyaralósra veszik a figurát, de addig is mediterrán receptekkel vigasztalódnak. A görög csokitorta után most jöjjön egy vega fogás, mégpedig csicseriborsóból.



Csicseriborsó fasírt - hozzávalók (2 személyre): 
250 g száraz csicseriborsó - minimum 4 órára beáztatva
1 vöröshagyma
1 kis konzerv (70 g) sűrített paradicsom
1 teáskanál fahéj
1 teáskanál szárított kakukkfű
1 teáskanál őrölt római kömény
liszt, olívaolaj, só, bors
víz

1. A csicseriborsót egy éjszakára (de legalább 4 órára beáztatom), majd alaposan átöblítem, lecsepegtetem, és késes aprítógépben pépesre töröm.
2. Egy nagy tálban a csicseriborsóhoz adom az apróra vágott vöröshagymát, a 2 kanál vízzel elkevert sűrített paradicsomot és a fűszereket, majd sózom, borsot őrlök rá és jól összekeverem az összetevőket.
3. Annyi lisztet adok hozzá, amennyi ahhoz kell, hogy gombóccá tudjam gyúrni, és belőle szilva nagyságú gombócokat formázhassak.
4. Egy magas falú serpenyőben kevés olívaolajat hevítek, majd a kissé összelapított fasírtok mindkét oldalát aranybarnára sütöm benne.



A tészta felét nem sütöttem ki, hanem fóliába tekerve a hűtőbe tettem. Remekül tárolható így pár napig, ha nem akarjuk azonnal kisütni. Első nap főételként ettük, egy kis paradicsom salsával, melegen, második nap kisütöttük, de utána pár órára elmentünk itthonról, és tejfölbe mártogatva, hidegen falatoztunk belőle. Így is, úgy is isteni volt, és Geri is evett belőle mindkétszer, annak ellenére, hogy vega kaja, de biztos megtévesztette a forma és a fasírt elnevezés....:)

Szólj hozzá!
2011/augusztus/06

Spenótos-fetás quiche

Quicheérletezések a francia konyha világában

A quiche az utóbbi időben a legnagyobb kedvenceim közé avanzsált, ami nem véletlen:  hidegen, melegen, frissen vagy mikróban újramelegítetten is isteni, a tésztáját szinte nem lehet elrontani, a feltétet pedig úgy válogatjuk össze, ahogy csak akarjuk. A quiche alapja omlós tésztából és tejszínes tojásos töltelékből áll, és még az alapokat is meghagyva, hatalmas a lehetőségek tárháza. Nem elhanyagolható, hogy a nevével is nagyon jól el lehet szórakozni (quiche - ejtsd: kis), mint ahogy az a bejegyzés címéből is kiderül...
Szóval könnyű megszeretni, és utána könnyű hosszú távon szeretni. Érdekes mód az utóbbi időben valamiért minden vásárlásnál veszek egy vajat és egy tejszínt (zacskósat), vagy néha kettőt is. Liszt és tojás mindig van itthon, feltétnek is percek alatt elő tudok virítani valamit, úgyhogy nyugodtan állíthatom, hogy a konyhám quiche biztos.
Az első kísérlet egy spenótos-fetás verzió lett - sajnos nem friss spenótból, de ez cseppet sem érződött rajta - és maradt belőle másnap uzsira is (az uzsinak főleg Geri esetében van jelentősége, én azért kibírom vacsiig), és tudom, hogy kicsit túldicsérem, de a quiche-nek meg sem kottyant a mikrózás, friss és üde maradt, mint újkorában. Szóval ez még csak a kezdet, a quicheérletezés hamarosan folytatódik!

blogra1.JPG



Spenótos-fetás quiche - hozzávalók (kb. 30 cm-es piteformához):

Az omlós tésztához:
20 dkg liszt
12,5 dkg hideg vaj
2-3 ek víz


A töltelékhez:
450 g fagyasztott spenót
5-6 újhagyma, szárával együtt
2 tk őrölt szerecsendió
4 tojás
2 dl tejszín
1 dl tej
12,5 dkg feta sajt
só, frissen őrölt bors

blogra2_1.JPG



1. A mélyhűtött spenótot egy tálba öntöm, és szobahőmérsékleten hagyom kiolvadni.
2. A tésztához a lisztet összemorzsolom az apróra vágott vajkockákkal, majd labdává gyúrom, és 2-3 evőkanál vízzel segítem, hogy minél könnyebben összeálljon (nekem víz nélkül is egész szép labda lett belőle). Az omlós tésztánál fontos, hogy hideg alapanyagokkal dolgozzunk, így a vaj és a víz is legyen hideg, és éppen csak addig morzsolgassuk a vajat a lisztben, amíg azok teljesen összevegyülnek. A tésztagombócot ezután átlátszó fóliában a hűtőbe teszem 20-30 percre.
3. Közben a sütőt előmelegítem 200 fokra. 
4. Miután a tészta kellően megdermedt, akkorára nyújtom, amekkora a piteformám, majd villával megszurkálom és 1 órára hűtőbe, vagy fél órára mélyhűtőbe teszem.
5. A fagyos tésztát a hűtőből egyenesen a forró sütőbe tolom, pont ettől éri majd el az isteni omlós állagát. 10 percig nehezékkel (lencse, csicseriborsó...) elősütöm, majd a nehezék nélkül további 5-10 percig, amíg a szélei barnulni nem kezdenek.
6. Miközben elősül, összeállítom a tölteléket: az újhagymát olívaolajon megfonnyasztom, rádobom a spenótot, majd folyamatos kevergetéssel, jól elvegyítem őket. Nem kell túl sokáig a tűzön hagyni őket, csak éppen addig, amíg jól összekeveredtek az ízeik. Végül jöhet a fűszerezés: só, frissen őrölt bors és őrölt szerecsendió. 7. A tojásokat alaposan összekeverem a tejjel és a tejszínnel, majd a keveréket hozzáöntöm a spenóthoz, végül pedig az egészet az elősült tésztára öntöm, és beleszórom az apróra vágott feta darabokat.
8. A lepényemet 20-25 perc alatt készre sütöm a 200 fokos sütőben.

A quiche nem az az összeesős típus, inkább az a felfújódós, és ilyen is marad, miután kiveszem a sütőből. De azért egy kicsit még várni kell, hogy szépen szeletelhető vacsorát kapjunk belőle....és bár ekkorra már nagyon türelmetlenek voltunk Gerivel, a várakozás minden percét megérte!

3 komment
2011/augusztus/02

Paszta Szokolatina - görög csokoládétorta

Dolce Vita görögül

Ez a 17 fokos nyár nem annyira az én világom, bár szerintem senki sem rajong érte, de nálam az ilyen esős vasárnapok óhatatlanul valamilyen durvítós torta sütéséhez vezetnek, mert egyszerűen muszáj ilyenkor édességbe fojtanunk a bánatunkat (na olyan bánatosak azért nem vagyunk, csak tettetjük)! Nemrég a kezembe akadt a Görög Kulinária c. jó vastag, kb. 5 kilós gyűjtemény, ami azóta is kitölti napi fél órámat. Rögtön az elején találtam ezt a csodás csokitorta receptet, amit rögtön meg kellett csinálnom, mert  egyrészt imádom a csokitortákat, másrészt ki sem néztem volna a görögökből, hogy ilyeneket tudnak.
Azt hiszem valójában nem sokat tudok a görög gasztronómiáról, mármint tapasztalati szinten, hiszen kisgyerek voltam, mikor utoljára ott jártam, akkor is apartmanban laktunk, és ha nem anyukám főztjét ettük, akkor max. pizzát vagy sült krumplit. Cukrászdára nem emlékszem, pedig a könyvem szerint van belőle dögivel, és olyan édesen szeretik az édességeket, hogy egy pohár víz nélkül fel sem szolgálják őket.
Ami azt illeti, ebben a receptben is kicsit túlzásnak tartottam a cukormennyiségeket, ezért alaposan megfeleztem vagy megharmadoltam az arányokat, és a végeredményhez még így is kell a pohár víz, viszont ez senkit sem zavar, mert tökéletes! Három rétegű torta lett belőle, csokikrémmel és tejszínhabbal a rétegek között, csokikrémmel borítva....hmm.




Paszta Szokolatina - görög csokoládétorta - hozzávalók (24 cm-es tortaformához):
A tortához: 
35 dkg liszt
20 dkg cukor
fél zacskó sütőpor
20 dkg vaj
50 g kakaópor
1 dl tej
6 tojás
1 vaníliarúd kikapargatott belseje

A csokikrémhez:
3 tojássárgája
6 evőkanál tej
50 g vaj
200 g étcsokoládé
200 g porcukor

A tejszínhabhoz:
2,5 dl habtejszín
3 evőkanál porcukor



1. A sütőt előmelegítem 175 fokra.
2. Összeállítom a tortát: a lisztet összekeverem a sütőporral és a kakaóporral, a 6 tojást pedig habosra keverem a cukorral, a vajjal és a vaníliarúd kikapargatott belsejével. A tojásos keveréket ezután felöntöm a tejjel, majd fakanállal lazán összevegyítem a lisztes keverékkel. Robotgéppel tökéletesen egyneművé keverem a tésztát, és sütőpapírral bélelt tortaformába öntve 50 percre a sütőbe tolom. 
3. Amíg sül a torta, a csokoládét apró darabokra töröm, majd egy fém keverőtálban vízgőz fölé teszem, közben a tojássárgákat kikeverem a porcukorral, a vajjal és a tejjel, majd amikor a csoki már megolvadt, hozzáadom a tojásos keveréket, és együtt kevergetem vízgőz felett 2-3 percig, amíg teljesen egynemű krémet nem kapok, majd leveszem, és hagyom hűlni.
4. A habtejszínből a porcukorral kemény habot verek, majd a hűtőbe teszem. 
5. A tortát kiveszem a sütőből, és rácsra helyezem, hogy könnyebben hűljön. Miután kihűlt, vízszintesen három egyforma lapra vágom, majd az összes lapot hagyom a rácson jól átszellőzni.
6. A torta legalsó lapján egyenletesen elosztom a csokikrém felét, majd ráhelyezem a következő lapot, amin pedig a tejszínhabot oszlatom el. Végül jöhet a harmadik lap, vagyis a torta teteje, amin eloszlatom a maradék csokikrémet, úgy, hogy a torta oldalára is jusson.



Nem egy gyors folyamat, de én szeretek ilyenekkel bíbelődni, minden rossz gondolatom elillan ilyenkor. Főleg ennyi csokitól, amit a sütés alatt folyamatosan kóstolgatok, és minden keverőlapátról és spatuláról leeszek. Ez a torta olyan isteni nyersen is, hogy alig bírtam abbahagyni a csemegézést és sütőbe tolni végre. Mindenkinek ajánlom egy esős vasárnapra, garantáltan elmulasztja az időjárás miatti rossz érzéseket, és még sok minden mást is! :)

Szólj hozzá!
2011/július/28

Panzanella bazsalikomos húsgolyókkal

Nemsokára Olaszországba utazunk, de már nem bírok magammal. Mindenhol az olasz ízeket keresem, sőt, rászántam magam egy bazsalikom növény nevelgetésére is, és valamiért azt is mindig elfelejtem, hogy már vettem spagettit, ezért már 4 csomag várakozik a kifőzésre a konyhaszekrényben. Alig várom, hogy piacolhassak, és friss articsókát vásároljak, sajtokat és sonkákat kóstoljak, és persze tésztát egyek tésztával.
Úgyhogy most nem is tésztát csináltam, hanem egy kenyérsalátát, a jóllakás kedvéért pedig kiegészítettem egy kis húsgombóccal, bőven adagolva hozzá a bazsalikomot persze.
A mostanában mindenhol kapható rusztikus kenyerek kitűnően megfelelnek a kenyérsaláta alapjának, én a Paillasse magos változatot választottam.



Panzanella bazsalikomos húsgombóccal - hozzávalók (2 főre): 
A panzanellához: 
1/2 kg Paillasse vagy bármilyen szikkadt kenyér
3-4 paradicsom
1 kígyóuborka
1 fej lilahagyma
7-10 nagyobb levél bazsalikom
olívaolaj, balzsamecet
tengeri só, frissen őrölt bors
reszelt parmezán

A húsgombóchoz:
0,5 kg darált marhahús
1 tojás
2 szelet kenyér + tej a beáztatáshoz
1 gerezd fokhagyma
10-15 bazsalikomlevél
1 kisebb ág rozmaring
só, frissen őrölt bors
parmezán, olívaolaj

1. Először előkészítem a húsgombócokat: a két szelet kenyeret kibelezem, apró darabokra tépkedem és tejbe áztatom pár percre.
2. Ezután a darált húst összekeverem a kissé felvert tojással, a kinyomkodott kenyérrel, a fokhagymával, a parmezánnal, sózom-borsozom, majd beletépkedem a bazsalikomot és a rozmaringleveleket, és az egészet jól összedolgozom.
3. A masszából a két tenyerem között kis gombócokat formázok, majd olívaolajon minden oldalról jól átsütöm őket. Most jöhet a saláta.
4. A kenyeret kisebb darabokra vágom, majd egy tálba teszem és meglocsolom olívaolajjal és egy kevés balzsamecettel. Hagyom, hogy pár perc alatt megszívják magukat a kenyérdarabok.
5. Az uborkát karikákra, a hagymát és a paradicsomot vékony cikkelyekre vágom, majd ezeket is egy külön tálba szedem, és ugyancsak pár percig hagyom, hogy a rájuk szórt só és frissen őrölt bors hatására összeérjenek az ízeik.
6. Végül a kenyeret és a zöldségeket összeforgatom, a tetejére szaggatom a bazsalikomleveleket, meglocsolom egy kis olívaolajjal, és reszelek vagy forgácsolok a tetejére némi parmezánt is.

Hmmmmm Olaszország, hamarosan jövök! 

Szólj hozzá!
>" page="" />
süti beállítások módosítása