2011/december/19

Sütőtökös-csokis minibejglik

Előrebocsátom, a bejgli nem könnyű dolog, de minden Karácsonykor muszáj nekiállni, és kicsit kísérletezni, mert kevés olyan klasszikus van, amit ennyire lehetne imádni. Mindenki várja, és persze Karácsony végére mindenki utálja, de aztán megint várni kezdi, és amikor újra jön, az azt jelzi, hogy karácsonyfa lesz, együtt lesz a család, és mindenki mosolyogni fog. Anyukám a nagymamámtól tanulta a bejglit, és gondolom a nagymamám is az ő anyukájától, de én valamiért kimaradtam a sorból, és múlt héten a cukrásziskolában csináltam először bejglit. Persze nyilván máshogy, mint anyuék, de remélem idén én is adhatok neki egy-két tippet! :) A cukrásziskolában nem 1-2 bejglit csináltunk persze, hanem közel 50 db-ot, és mellette egy csomó pozsonyi kiflit, úgyhogy alaposan megdolgoztattuk a bicepszeinket, de élveztem! És méghozzá mennyire élveztem! Holnap újra nekilátok, mert minden családtag kap 1-1 db-ot, de mivel őrült azért mégsem vagyok, 10 dkg-osakat csinálok mindenkinek, 0,5 kg lisztből.
Ezt az adagot Gerivel csináltuk, és hihetetlen, milyen gyorsan megtanult virgolni, a végére jobban csinálta mint én, ezért mormogtam az orrom alatt valami parancsolgatást, hogy érezze, hogy mégiscsak én vagyok a cukrász! :)
Boldog Karácsonyt Mindenkinek! Csináljatok és egyetek sok bejglit, aztán meg menjetek edzeni! haha



Sütőtökös-csokis bejgli (hozzávalók - 9 db 10 dkg-os bejglihez):
0,5 kg liszt
20 dkg margarin
5 dkg porcukor
1,5 dl tej
10-15 g élesztő
1 db tojássárgája
só, reszelt citromhéj, vaníliás cukor
1 tojássárgája és 1 tojásfehérje a kenéshez

A sütőtökös töltelékhez:
600 g sütőtök (hámozott, magozott állapotában legyen ennyi)
50 g vaj
100 g 70% fölötti étcsokoládé
1 kk őrölt fahéj
1/4 kk őrölt gyömbér
1/4 kk reszelt narancshéj
100 g porcukor
1 csomag vaníliás cukor

1. Elsőként mindent előkészítek: nem szoktam, de ilyenkor nem árt, mert sok összetevős a dolog: kimérem, és leszitálom a lisztet és a porcukrot, a lemért margarint feldarabolom és szobahőmérsékleten puhítom egy kicsit, a tejet kimérem, a tojást szétválasztom és a fehérjét félreteszem, a citromhéjat lereszelem és összekeverem 1 csomag vaníliás cukorral.
2. A hozzávalók adagolásának nincsenek fokozatai, minden mehet a keverőtálba, majd jól összegyúrom a hozzávalókat. Amint nagyjából összeállt a tészta, kiveszem a keverőtálból egy tiszta munkapultra, és teljesen egyneművé gyúrom. Addig dolgozok így a tésztán (kb. 5-10 perc), amíg teljesen össze nem áll, és korrekt kis gombócot kapok (eleinte kissé túlságosan is ragacsosnak, margarinosnak tűnhet, de nem adok hozzá több lisztet, szépen össze fog állni).
3. Minimum fél órára a hűtőbe teszem, addig előkészítem a tölteléket.
4. Egy magas falú serpenyőben felolvasztom a vajat, majd beleöntöm a hámozott, kimagozott és apró kockákra darabolt sütőtököt, és sűrű kevergetés mellett puhára párolom, (a fakanállal püré-szerűre keverem), majd félreteszem hűlni. Amikor már langyos, hozzáadom a cukrot és a fűszereket, de a nagyon apró csíkokra vágott csokit már csak akkor adom hozzá, ha teljesen kihűlt.
5. A bejglit kiveszem a hűtőből, és 10 dkg-os darabokat mérek le belőle. Egy részét kint hagyom, és virgolni kezdem (hideg munkapulton kigömbölyítem a tésztát), a másik részét visszateszem a hűtőbe, hogy hűljenek, amíg virgolásra nem kerülnek. A virgolás azért szükséges, hogy a bejgli felülete szép sima legyen. Ez úgy néz ki, hogy a kis gombócokat a tenyerünkbe vesszük, kissé összegömbölyítjük, majd a munkapultra tesszük a tenyerünket a kisujjunkat a pulthoz szorítva, és a nyitott tenyerünkkel egyszerre írunk le köröket a kis golyókkal, és nyomjuk őket a pulthoz, hogy szépen kifehéredjenek. Akkor sikeres a művelet, ha a tésztánk sokkal fehérebb, mint előtte volt, és a felülete szép sima és gömbölyű.
6. Az elkészült golyóbisokat ezután téglalap alakúra nyújtom, kb. 15x20 cm-esre.
7. A sütőtökös töltelékből 7,15 dkg-os adagokat mérek ki, majd úgy viszem fel a kinyújtott téglalapokra, hogy minden szélétől maradjon egy ujjnyi hely.
8. A töltelék felvitele után kezet mosok, hogy kívülről ne legyen sütőtökös a bejgli (ez mákos bejglinél fontosabb, de a sütőtökösnél sem néz ki jól, ha kívül is akad egy-két narancssárga folt), majd feltekerem: először behajtom a bejglik jobb és bal oldalán a kihagyott ujjnyi részeket, majd a felső szélükön először a két csücsköt hajtom be, erre pedig ráhajtom az ujjnyi kihagyott részt, és ennél fogva tekerem fel, felülről lefelé. A bejglik alja mindig a tészták összeérésénél legyen, így pakolom őket egy lapos tepsire, egymástól min. 10 cm-es távolságra.
9. A bejgliket ezután egyenletesen lekenem a tojássárgájával, majd addig szárítom a hűtőben, amíg simogatni nem lehet, vagyis amíg teljesen meg nem szárad a tojás. Ezután jöhet a fehérje, amivel szintén egyenletesen lekenem,
10. A bejgliket ezután középen egy villával koppanásig beszúrom, hogy a töltelék kellően szellőzhessen, majd 200 fokos sütőben kb. 20-30 percig sütöm őket, amíg külsejük sötétbarna nem lesz. A márványosságot az okozza, hogy először a sárgája, utána a fehérje kerül rá.



Már csak 4 nap van Karácsonyig, de csak egy szabad este kell ennyi finomság összeállításához. Persze egy lelkes csapat nem árt, akik segítenek, mert könnyen rá lehet unni a magányos virgolásra! :)
Még egyszer Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Szólj hozzá!
2011/december/12

Kókuszos és mákos lazacfalatkák

Imádom a halat, legfőképp a tengeri halakat, de imádok a sarki boltban is vásárolni, ott meg maximum fagyasztott hal van. Sokat gondolok arra, hogy több halat kéne fogyasztanunk, és kicsit elszoknom a sarki bolttól, egyrészt azért, mert sokkal könnyebb és egészségesebb vacsora, mint egy húsgombóc, másrészt, mert annyiféle módon variálható, és olyan szép ételek készíthetőek belőle. Jellegzetes íze miatt a legnagyobb kedvencem a lazac, fűszerezés nélkül is tökéletes. Én azért most egy kicsit "fűszereztem", legalábbis behempergettem egy kis kókuszba és egész mákszemekbe, amik viszonylag semleges ízűek, mégis sütés közben nagyon különleges ízeket kölcsönöznek a halnak. Ha már könnyed ebéd, akkor saláta, édeskrumplival és naranccsal...



Kókuszos és mákos lazacfalatkák, édeskrumplis salátával (hozzávalók - 2 főre):
2 db 150 g-os lazacszelet, kockákra vágva
só, bors, olívaolaj
kókusz és mák a hempergetéshez

2 db édeskrumpli + olívaolaj, balzsamecet, só, bors
1/4 jégsaláta
1/2 sárga vagy zöld kaliforniai paprika
1 narancs
olívaolaj, juharszirup, balzsamecet


1. Az édeskrumplikat megpucolom, hasábokra vágom, majd sózom, borsozom, összeforgatom 1 ek olívaolajjal és 1 ek balzsamecettel, majd 200 fokos sütőben kb. 20 percig sütöm.
2. Közben levágom a a lazacszeletek bőrét, megmosom, papírtörlővel megszárítom őket, majd kockákra vágom. Sózom, borsozom és a felét kókuszba, másik felét pedig egész mákszemekbe hempergetem (közben kezet mosok!), majd kevés olívaolajon két külön serpenyőben, kb. 5 perc alatt készre sütöm őket.
3. A salátához a megmosott, feldarabolt jégsalátához keverem a megsült édeskrumplit, és a feldarabolt kaliforniai paprikát, valamint a narancsot, majd ízlés szerint juharszirupból, balzsamecetből és olívaolajból kevert öntettel öntözöm meg a salátát. Sózom, borsozom persze, ahogy szükséges.

Tökéletes téli villámvacsora (vagy ebéd - legalábbis mi ebédre ettük).

Szólj hozzá!
2011/december/09

Földimogyorós pulykafasírt

avagy tökéletes decemberi vacsora

Azt hiszem ilyen pörgős hónapom még sosem volt, mint az elmúlt november, és a december még csak most kezdődik, a Karácsonyról nem is beszélve...a blogot viszont képtelen vagyok hanyagolni, rosszul érzem magam, ha nem gourméskodok, és nem etetem Gerit ínyencségekkel. Ezért kitaláltam, hogy decemberben csakis villámfogásokat csinálok, hogy mindenre maradjon időm. Ilyen ez a pulykafasírt is, gyors, viszont egyszerűnek se mondanám. Az utóbbi időben nagyon megkedveltem a húsgolyókat, mert nagyon praktikus fogások, egyszerűek és gyorsak. A húsevőknek is kielégítő, azok pedig, akik számára a hús nem MUST HAVE, 1-2 ilyen falatkával azért elbírnak. A húst végtelen számú hozzávalóval lehet mixelni, és elrontani sem lehet. A húsgolyóhoz a kedvenc köretem a ragacsos jázmin rizs, ami a gombócok kisütése közben pont megfő.



Földimogyorós pulykafasírt (hozzávalók - 2 főre):
500 g darált pulykahús
1 kisebb fej lilahagyma
1 tojás - kissé felverve
150-200 g földimogyoró - porrá aprítva
150 g füstölt sajt (pl. Karaván)
só, bors, olívaolaj a sütéshez

1. A lilahagymát nagyon finomra aprítom, majd a darált húshoz adom, a tojással, a porrá (vagy legalábbis apró szemcsékre) aprított földimogyoróval, a reszelt füstölt sajttal, és az egészet jól összekeverem. Sózom, borsozom.
2. A masszából enyhén nedves kézzel kis gombócokat  formázok
3. Egy magas falú serpenyőben kevés olívaolajat hevítek, majd beledobálom a húsgolyókat, és kb. 5 perc alatt minden oldalukat jól átsütöm, szép aranybarnára.



Na, ki tud ennél gyorsabb vacsit decemberre? Biztosan van, aki tud, de azért ezt is csináljátok meg, mert nem csak időtakarékos, de egészen új szemben tünteti fel a korábbi fasírtélményt! Az a legjobb benne, hogy a nem annyira olvadós karaván füstölt sajt sütés közben nem folyik ki a húsgolyókból, hanem bent marad!

1 komment
2011/december/06

Kókuszos piskótatekercs

Kókuszőrület lett úrrá rajtam, nem tudok mit tenni, persze mint minden a kókusz is frissen a legjobb, de most csomagolt reszelékkel is beérem, csak kókusz legyen! A lazacot is kókuszba hempergetem, a szószba is teszek egy keveset, és ha sütiről van szó, gyakorlatilag most nem is jut más eszembe, mert az ízlelőbimbóim kókuszt kívánnak, és elvették az eszemet.
Furcsamód a kókuszos keksztekercs ötlete tűnt a legjobb megoldásnak, hogy azonnal csillapítsam ezt a legyőzhetetlen vágyat, de az azért mégse túl menő, viszont tök jó alap valami sokkal menőbb dologhoz, mondjuk egy kakaós piskótához, benne valami csupakókusz-mascarponés-tejszínhabos krémmel!



Kókuszos piskótatekercs (hozzávalók - kb 8-10 szelethez):
A kakaós piskótához
6 tojás, szétválasztva
6 ek. porcukor
6 ek. liszt
3 ek. cukrozatlan kakaópor
fél kk.sütőpor

A krémhez:
1 kisebb kókuszdió
250 ml habtejszín
250 g mascarpone
100 g porcukor (+ a tetejére)



1. A sütőt előmelegítem 200 fokra, a kókuszdiót pedig feltöröm, majd nagy lyukú reszelőn lereszelem.
2. A tojásokat kettéválasztom, a fehérjéket a porcukor felével kemény habbá verem, majd ugyanazzal a keverőgéppel és lapátokkal a sárgákat fehéredésig keverem a porcukor másik felével. Ezután a sárgákhoz egy spatulával vagy fakanállal óvatosan hozzáforgatom a fehérjéket, majd beleszitálom a lisztet, a kakaóport és a sütőport, pár mozdulattal egyneművé keverem, végül pedig sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm, és kb. téglalap formájúra egyengetem.A tetejét megszórom egy maroknyi kókuszreszelékkel, majd 10 percig sütöm.
3. Amíg sül, a habtejszínt felverem a porcukorral, beleforgatom a mascarponét, majd a maradék kókuszreszeléket.
4. Amint a piskóta elkészült, egy konyharuhára borítom, leszedem a sütőpapírt, majd a konyharuhával együtt feltekerem, és hagyom így hűlni egy kicsit. Pár perc után kitekerem belőle a konyharuhát, majd már csak magában tekerem vissza.
5. Ha kihűlt, belekenem a krémet, feltekerem és megszórom porcukorral.

Azonnal ehető, kókuszmááááámor!


Szólj hozzá!
2011/december/04

Brunch: bagel és fetás padlizsánkrém

Amikor péksütemény illat árad a saját sütődből, az az egyik legfelemelőbb konyhai élmény, főleg, ha imádsz reggelizni. A brunch-nak szerencsére egyre nagyobb hagyományai vannak Budapesten is, és már nem csak szállodákban ehetünk laktató reggeli-ebédet. Persze otthon is nekiláthatunk, de ahhoz muszáj házilag sütnünk a péksüteményt is, mert akkor az igazi.
Az is hozzátartozik mindehhez, hogy az utóbbi 1-2 hétben, nem igazán jött össze semmi, amit főztem vagy sütöttem, és muszáj volt 'alkotnom' valamit. Ha reggelire akarjuk a bagelt, akkor célszerű reggel 8-kor nekiállni, mert nem egy gyors mulatság a kelesztési és a sütési idő miatt. Ha brunch-olni akarunk, akkor kelhetünk később, viszont készítsünk mellé valami divatos kencét is. Én egy fetás-sült paprikás padlizsánkrémet készítettem, és istenien ellébecoltunk vele 1-től 3-ig.
Bagelt nem igazán szoktam itthon enni pékségekben, inkább croissant-típus vagyok, de a készítése már régóta izgatott, főként azért, mert nem csak sütni kell, hanem főzni is...a tésztája tömör, édeskés, sütés után közvetlenül még roppanós, simán és töltve is remek, hát uccu neki! A receptet sokat keresgéltem, és végül kedvenc magazinom, az Éva weboldalán találtam rá a befutóra.



Bagel (hozzávalók - 8 db bagelhez):
500 g liszt
1,5 dl langyos tej
2 dl meleg víz
60 g cukor
4 g szárított élesztő
(méz a forróvízhez, 1 tojássárgája a bagelek megkenéséhez, mák a megszórásukhoz)



1. Az összes hozzávalót keverőtálba öntöm, majd pár perc alatt gombóccá gyúrom. Ha túl ragacsos lenne, adok hozzá még egy kevés lisztet, majd kb. 20 percig pihentetem.
2. Ezután 8 egyenlő részre vágom a tésztát egy éles késsel, majd mindegyiket kis gombócokká gyúrom, az ujjbegyeimmel kissé kilapítgatom, és az ujjammal kiszúrom a közepüket. 40 perc további pihenő következik.
3. Egy nagy lábasban vizet forralok, és a adok hozzá 1-2 kanál mézet (ettől állítólag fényesebbek lesznek a bagelek), majd a karikákat oldalanként fél-fél percig főzöm benne. Közben a sütőt előmelegítem.
4. A lecsepegtetett bageleket ezután sütőpapírral borított, vagy alaposan kiolajozott/vajazott tepsire teszem, tetejüket megkenem tojással, beszórom mákkal, majd 200 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütöm őket.


Padlizsánkrém, fetával és sült paprikával (hozzávalók - 4 személyre):
60 dkg padlizsán
2 db kaliforniai paprika
150 g feta sajt
1 közepes lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
2 ek vaj, 2 ek. olívaolaj, só, bors

1. Első lépésként megsütöm a paprikákat: nagyobb szeletekre vágom őket, majd sütőpapírral bélelt tepsiben héjukkal felfelé, 200 fokon kb. 20-30 percig sütöm, amíg egészen megfeketedik a héjuk. Ezután egy mélytányérba teszem őket, és befedem átlátszó fóliával, hogy a héjuk könnyebben lehúzható legyen. Végül apró darabokra vágom őket és félreteszem.
2. A lilahagymát és a fokhagymát finomra, a padlizsánt apró kockákra vágom.
3. Egy wokban felhevítem a vajat és az olívaolajat, üvegesre párolom/pirítom benne a hagymát és a fokhagymát, majd hozzáadom a felkockázott padlizsánt, sózom, borsozom, és folyamatos kevergetés mellett addig pirítom, amíg teljesen át nem puhul.
4. Ekkor kézi botmixerrel pürésítem, majd hozzákeverem a felkockázott sült paprikát és az apró kockákra vágott fetát is. Ha szükséges, újból sózom, borsozom.



Ez nem egy gyors reggeli, vagy brunch, mire elkészülünk, farkaséhesek leszünk, de megéri a fáradozást!

Szólj hozzá!
2011/december/02

Borleves fahéjas habcsókokkal

A karácsonyi aduász

Tudom, hogy még nincs Karácsony, még 22 napra vagyunk tőle, de mióta először szagoltam bele a forraltborba a Vörösmarty téren, végem lett. Imádom a Karácsonyt, imádok készülődni, ajándékokat vásárolni, díszíteni, és imádok ehető ajándékokat sütni...
8 éve folyamatosan családról családra megyünk, és csak tavaly töltöttük kettesben a Szentestét Amszterdamban, idén viszont úgy döntöttünk, hogy maradunk, de kettesben leszünk, kész passz. És végre főzhetek egy karácsonyi menüt, mert eddig még sosem tettem. Borleves már biztos, hogy lesz benne, mert akkor már a vacsi elején berúghatunk, és sokkal viccesebb lesz az egész este. De nem csak ezért lesz benne a menüben, hanem azért is, mert FINOM! Mondjuk, nem értem miért csak Karácsonykor készítik, én már főztem idén egy párszor, mert 5 perc alatt kész van és még egyszer mondom FINOM!




Borleves fahéjas habcsókokkal (hozzávalók - 2-4 főre):

1 üveg (0,75 l) félédes fehérbor (pl. Tokaji furmint)
2 dlvíz
6 tojás sárgája
12,5 dkg barnacukor
1 vaníliarúd kikapargatott belseje
2-3 egész fahéj
1 vaníliarúd
1 kk szegfűszeg
A habcsókokhoz:
2 tojásfehérje
5-10 dkg porcukor
1 kk őrölt fahéj
opcionális: cukorgyönygyök 
 
 
1. Szétválasztom a tojásokat, majd a 2 fehérjéből, a porcukor és fahéj hozzáadásával kemény habot verek. Csillagcsövű habzsákba töltve, egy sütőpapírral bélelt tepsire 1-2 cm átmérőjű cseppeket formázok (én cukorgyöngyöket is szórtam rájuk, mert így még szebbek, de nem muszáj), majd 120 fokos sütőben 10-15 percig szárítom őket. Felhasználásig a lekapcsolt, kitámasztott ajtajú sütőben hagyom őket, hogy tovább száradjanak, mert a szabad levegőn egy idő után újra ragacsosak lesznek.
2. Közben 1 dl borban 5 percig forralom a fűszereket egy lábasban, majd kihalászom őket, hozzáadom a maradék bort, illetve a vizet, és újra forráspontig hevítem a leves alapját. 
3. Közben a tojássárgákat egy nagy keverőtálban egy kézi habverővel habosra keverem a cukorral és a vanília magokkal, és folyamatos kevergetés mellett óvatosan hozzácsurgatom a forró bort, alaposan elvegyítve őket.  (ehhez a művelethez nem árt megkérni valakit, mert tényleg folyamatosan kevergetni kell a tojást ahhoz, hogy a forró bortól ne csapódjon ki)
4. A borlevest forrón tálalom, csészékbe adagolva, úszó habcsókokkal a tetején. 
5 perc alatt kész, de tényleg, és forró, és karácsonyi és kicsit megrészegít és FINOM!  :)
Szólj hozzá!
2011/november/29

Mangós joghurtkrém

Bébicsirke LIVE

Nem is tudom mikor stresszeltem utoljára ennyit, mint ma, vagyis inkább tegnap éjjel. Délután kaptam a hívást egy kedves ügyfelemtől, hogy Lila Füge és Fűszeres Eszter (a két kedvenc bloggerem) lemondták, úgyhogy lécci lécci ugorjak be egy másnap reggeli élő felvételre a Duna TV Család-barát c. műsorába. Mimimi?????? Most sem tudom még felfogni, hogy ma reggel végül ott álltam a kamerák kereszttüzében, és élőben főztem és csacsogtam egy műsorvezetővel a reggelizés fontosságáról.
Lila Fügének és Fűszeres Eszternek ez a mai felvétel nyilván a kisujjukban lett volna, és nem hogy nem aludtak volna előtte, de lehet, hogy nagy nyugalmukban még el is késtek volna a forgatásról. Én viszont stresszeltem, és azt hiszem egy szemet sem aludtam. Vagy ha igen, sütőtök reszelésről álmodtam...:)

Amikor megláttam a stábot, a sok-sok sürgő forgó szerkesztővel és asszisztenssel, egyszer csak elmúlt a stressz, és minden magától ment. Amikor elkezdődött az adás már semmit sem éreztem az éjjeli küszködésemből, végülis csak főznöm kellett és egy kicsit beszélni róla!

Íme az adás (nov 29-i adást keressétek - sajnos mindig az aktuális adást mutatja):
http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=716434&pid=615433

Az 1 órás műsor alatt kétféle reggelit készítettem, egy gyorsabbat és egy ráérősebbet. A ráérős sütőtökös amerikai palacsintát (egyik legújabb kedvencemet) már láthattatok a blogon, az egyszerűbb mangós joghurtkrémet pedig megosztom veletek, hátha rákaptok az egészséges reggelizésre.


Mangós joghurtkrém (hozzávalók - 2 főre):
1 db puha mangó
450 g görög joghurt
2 ek olívaolaj
2 ek porcukor
1 vaníliás cukor
1 kk mangó por (Culinarisban, de nagyobb Match-ben is lehet kapni)
3-4 ek teljes értékű gabonapehely
A tetejére méz, magok



1. A mangót meghámozom és megpróbálok minél több gyümölcshúst levágni a magról, majd felkockázom.
2. A sűrű joghurtot kikeverem az olívaolajjal, porcukorral, vaníliás cukorral és a mangóporral.
3. Két pohár/kehely aljára szedek néhány mangódarabot és gabonapelyhet, erre jöhet a joghurt, a tetejére pedig a maradék mangó és 1-1 ek gabonapehely, illetve tetszés szerint méz.


címkék: reggeli reggelik
Szólj hozzá!
>" page="" />
süti beállítások módosítása