2011/augusztus/02
Paszta Szokolatina - görög csokoládétorta
Dolce Vita görögül
Ez a 17 fokos nyár nem annyira az én világom, bár szerintem senki sem rajong érte, de nálam az ilyen esős vasárnapok óhatatlanul valamilyen durvítós torta sütéséhez vezetnek, mert egyszerűen muszáj ilyenkor édességbe fojtanunk a bánatunkat (na olyan bánatosak azért nem vagyunk, csak tettetjük)! Nemrég a kezembe akadt a Görög Kulinária c. jó vastag, kb. 5 kilós gyűjtemény, ami azóta is kitölti napi fél órámat. Rögtön az elején találtam ezt a csodás csokitorta receptet, amit rögtön meg kellett csinálnom, mert egyrészt imádom a csokitortákat, másrészt ki sem néztem volna a görögökből, hogy ilyeneket tudnak.
Azt hiszem valójában nem sokat tudok a görög gasztronómiáról, mármint tapasztalati szinten, hiszen kisgyerek voltam, mikor utoljára ott jártam, akkor is apartmanban laktunk, és ha nem anyukám főztjét ettük, akkor max. pizzát vagy sült krumplit. Cukrászdára nem emlékszem, pedig a könyvem szerint van belőle dögivel, és olyan édesen szeretik az édességeket, hogy egy pohár víz nélkül fel sem szolgálják őket.
Ami azt illeti, ebben a receptben is kicsit túlzásnak tartottam a cukormennyiségeket, ezért alaposan megfeleztem vagy megharmadoltam az arányokat, és a végeredményhez még így is kell a pohár víz, viszont ez senkit sem zavar, mert tökéletes! Három rétegű torta lett belőle, csokikrémmel és tejszínhabbal a rétegek között, csokikrémmel borítva....hmm.
Paszta Szokolatina - görög csokoládétorta - hozzávalók (24 cm-es tortaformához):
A tortához:
35 dkg liszt
20 dkg cukor
fél zacskó sütőpor
20 dkg vaj
50 g kakaópor
1 dl tej
6 tojás
1 vaníliarúd kikapargatott belseje
A csokikrémhez:
3 tojássárgája
6 evőkanál tej
50 g vaj
200 g étcsokoládé
200 g porcukor
A tejszínhabhoz:
2,5 dl habtejszín
3 evőkanál porcukor
1. A sütőt előmelegítem 175 fokra.
2. Összeállítom a tortát: a lisztet összekeverem a sütőporral és a kakaóporral, a 6 tojást pedig habosra keverem a cukorral, a vajjal és a vaníliarúd kikapargatott belsejével. A tojásos keveréket ezután felöntöm a tejjel, majd fakanállal lazán összevegyítem a lisztes keverékkel. Robotgéppel tökéletesen egyneművé keverem a tésztát, és sütőpapírral bélelt tortaformába öntve 50 percre a sütőbe tolom.
3. Amíg sül a torta, a csokoládét apró darabokra töröm, majd egy fém keverőtálban vízgőz fölé teszem, közben a tojássárgákat kikeverem a porcukorral, a vajjal és a tejjel, majd amikor a csoki már megolvadt, hozzáadom a tojásos keveréket, és együtt kevergetem vízgőz felett 2-3 percig, amíg teljesen egynemű krémet nem kapok, majd leveszem, és hagyom hűlni.
4. A habtejszínből a porcukorral kemény habot verek, majd a hűtőbe teszem.
5. A tortát kiveszem a sütőből, és rácsra helyezem, hogy könnyebben hűljön. Miután kihűlt, vízszintesen három egyforma lapra vágom, majd az összes lapot hagyom a rácson jól átszellőzni.
6. A torta legalsó lapján egyenletesen elosztom a csokikrém felét, majd ráhelyezem a következő lapot, amin pedig a tejszínhabot oszlatom el. Végül jöhet a harmadik lap, vagyis a torta teteje, amin eloszlatom a maradék csokikrémet, úgy, hogy a torta oldalára is jusson.
Nem egy gyors folyamat, de én szeretek ilyenekkel bíbelődni, minden rossz gondolatom elillan ilyenkor. Főleg ennyi csokitól, amit a sütés alatt folyamatosan kóstolgatok, és minden keverőlapátról és spatuláról leeszek. Ez a torta olyan isteni nyersen is, hogy alig bírtam abbahagyni a csemegézést és sütőbe tolni végre. Mindenkinek ajánlom egy esős vasárnapra, garantáltan elmulasztja az időjárás miatti rossz érzéseket, és még sok minden mást is! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.