2013/július/21

Ribizlis-ricottás kenyérfelfújt

Vasárnapi reggelik no.11.

Igaz, hogy nálunk ez a kenyérfelfújt nem ezen, hanem az elmúlt vasárnapon került az asztalra, de az ízét azóta is érzem a számban, főleg most, hogy képeket is társítok az emlék mellé. Geri nem nagyon értette, hogy mi lesz ez az egész, amikor már előző este előkészítettem, és lefóliázva a hűtőbe tettem, de nem is állt ellen, amikor kiszedtem a sütőből és elétoltam. Ezt (is) imádom benne. Bízik az ízlésemben, ami elég jó hír így 2 héttel az esküvőnk előtt (huhh, ez még mindig hihetetlen). Aztán, amikor már ettük, elismerő bólogatással jelezte, hogy ez akár máskor is lehetne. Azt is mondta, hogy nagyon jó volt. A kenyérfelfújt ötlete Lila Füge szakácskönyvéből jött, de ami most nálam készült, inkább a kalácspuding és a rakott francia pirítós között van valahol félúton. 

blogra1_kenyerfelfujt.jpg

Először is, méregdrágán vettem egy diós kenyeret, amit olívás kenyérnek, és sokkal olcsóbbnak néztem. Óriási kenyér volt, tudtam, hogy legalább a fele meg fog szikkadni, de olyan jól nézett ki (akár diós, akár olívás), hogy csak elhoztam. Frissen isteni, pár napos szikkadtan pedig remek alapanyag volt ehhez a reggelihez. 

A másik fontos tényező, hogy már napok óta nem főztem, és rámtört a tettvágy. Csináltam egy gyors vacsorát, és utána még ezt a kenyérfelfújtat is előkészítettem - soha nem szoktam ilyet, egyszerűen nincs elég türelmem hozzá,  hogy megvárjam a másnapot, amikor végre megehetjük. Hát most mégis volt, és megspóroltam 10 percet a reggelből, csak begyújtottam a sütőt, egyszer átkevertem a kenyérkockákat, és már ment is a sütőbe...amíg sült, addig pedig megejtettem a szokásos esküvői napozásomat. Jó kis vasárnap reggel volt! 

blogra2_kenyerfelfujt.jpg

Ribizlis-ricottás kenyérfelfújt (hozzávalók - 2-3 főre): 

  • 1/4 kg szikkadt, diós kenyér (vagy kalács)
  • 4 tojás
  • 250 ml tejszín
  • 125 g ricotta
  • csipet só
  • 3-4 evőkanál nádcukor
  • fél kk vaníliakivonat
  • 2-3 evőkanál bogyósgyümölcs lekvár
  • fél kk vaníliakivonat
  • 2-3 evőkanál vaj
  • + egy kis tálca ribizli

1. Egy kisebb tepsit vagy kerámiatálat kikenek vajjal, majd belehalmozom az apró kockákra vágott kenyeret. 

2. A tojást egy keverőkancsóban alaposan összekeverem a tejszínnel, ricottával, sóval, cukorral, vaníliával, majd a kenyérkockákra öntöm, átforgatom párszor, majd legalább 1 órára vagy egy éjszakára lefóliázva a hűtőbe teszem, hogy jól megszívják magukat a kenyérkockák. 

3. Másnap reggel, vagy pár óra elteltével hozzáadom a szárairól leszedett ribizliszemeket is, rápötyögtetem a lekvárt is, összeforgatom, majd 2-3 evőkanál vajat kanalazok a tetejére, megszórom 1 evőkanál nádcukorral, és kb. 20-25 percre a 180-200 fokos sütőbe tolom. 

4. Akkor van kész, ha a teteje szépen megpirult, és már a közepe is rezegős, vagyis a tojásos keverék mindenhol megszilárdult, de mégsem száradt ki. Langyosan a legjobb!

blogra3_kenyerfeljfujt.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bebicsirke.blog.hu/api/trackback/id/tr695416876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
>" page="" />