2013/január/10

Vár: a Speiz és vár a házasság!

Nem szoktam étteremkritikát írni, mert nem igazán járok étterembe. Persze járok, de általában semmi említésre méltó. A Vár: a SPEIZ-ról viszont két oknál fogja is muszáj írnom: egyrészt, mert isteni a konyha, másrészt pedig mert ott kérte meg a kezemet Geri január 4-én, a 9. évfordulónkon.

Mielőtt belevágtok a cikkbe, nézzétek meg ezt a videót, hogy átérezzétek a SPEIZ életérzést: https://video.vid4u.org/f/I8ToJnAzye/FvA...

A Speiz-nak már a neve is tetszik. Imádom a saját speizomat is, tele van mindenféle földi jóval, illatozik a fűszerektől, roskadoznak a polcai a kibontatlan lekvároktól, összegubancolódnak benne a megszámolhatatlan konyhagépeim vezetékei. A Vár: a SPEIZ-ban, mint minden valamirevaló speizban minden az ízek körül forog - nincs mellébeszélés, nincsenek idegesítően mini kóstolóadagok, nincsenek felesleges faksznik, nincs feszengés. Ami viszont van, az családias, kissé rakoncátlan hangulat (minden asztalnál más székek), kedves pincérek és egy tündéri séf, Feke Zoltán, aki ki is jött hozzánk köszönni, annyira dicsértük a főztjét. Mert a főztje remek. Ha nem lenne elég az előétel-főétel-desszert maximálisan kielégítő (még Geri szerint is) hármasa, akkor még meglep két "aprócska" előétellel, valamivel, amivel épp abban a pillanatban kísérletezik (újragondolt paradicsomos gombóc), és egy falatka gravlax-szal, mert annyira jó, hogy meg kell kóstolnunk. Az előételek mellé persze ropogós házi baguette, és sós vaj, amiből nagy vajimádó lévén egy morzsányit sem hagytam.

Na de kezdjük a legelején. A 9. évfordulónkat szerettük volna méltó helyen megünnepelni, ezért mentünk a Speiz-ba. Az évfordulóról persze tudtak a helyszínen, Dorka barátnőm pedig egy üveg prosecco-t is küldött nekünk, úgyhogy mindenképp jól indult az este. A folytatás pedig ennél sokkal elképesztőbben alakult, minden szempontból.



Előételnek libamáj "Au Torchon"-t választottunk, saját főzésű birs lekvárokkal és házi vajas cipóval. Isteni kombináció, a birslekvár variációknak nem is lehetne jobb helyük, mint egy kis darab vajas cipóra kent, fleur de sel-el megszórt libamájpástétomon. Szerencsés birsek, de nem csak azért, mert ilyen formában kerülhetnek a gyomrunkba, az állaguk is tökéletes, krémes, de könnyű. A két meglepetés elő-elő étel után a libamájat ketten ettük, és kettőnknek is bőven tökéletes adag volt.



Főételnek Geri vörösboros őzragut evett, reszelt pirított burgonyával, májas hurkával, almával (jajj, de éhes lettem, közben nagyokat nyelek). A vad húsok mindig is nagy kedvencei közé tartoztak, na de ez! Nyilvánvalóan megkóstoltam én is. A vad hús zamata egy tökéletesen omlós, istenien-krémesen vörösboros állagba zárva....hát mit mondjak, Geri alig tudott betelni vele. És a köret!!! A májas hurka!!!! Felejthetetlen.

Az én főételemet illetően nagyon szomorú lettem, amikor a pincér sajnálattal közölte, hogy nem tud nekem "Vitello Tonnato"-t, vagyis borjúburgert hozni főételként....fél perc néma csend...és agyalás, hogy akkor mi legyen (nem mintha nem tudtam volna mást választani, csak hát a bőség zavara)...majd nagy öröm az arcomon, mert a borjúburger mégiscsak érkezik. Tonhal, hollandi mártás, capri és zöldborsópüré kísérik. A burger alatt természetesen valami házi pékáru. Tökéletes. Az adag utolsó negyedét átpasszoltam Gerinek, aki "nagy duzzogva" persze meg is ette. Én a desszertre készültem még, de helyette mást kaptam....



Egy gyémántgyűrűt. Geri megkérte a kezemet. Nem mintha egy ilyen dologra 9 nagyon boldog év után nem számítana az ember...de én mégsem számítottam. Amikor felállt, és a kabátjában kotorászott, még mindig semmit nem sejtettem. De amikor odaállt mellém, akkor már kezdett derengeni valami. Ami azt illeti, fogalmam sincs, hogy mit mondott, megsüketültem, és a szememet is elborították a könnyek arra a pillanatra. Kétszer is meg kellett kérdeznie a válaszomat, ami mi más lehetett volna, mint igen? IGEN! Az arcizmaim fél órára befeszültek, nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Azóta sem tudom.


A nagy öröm és az esküvő pontos részleteinek megbeszélése után persze jöhettek a jól megérdemelt desszertek: créme caramell és mákos nudli, utóbbi házi nudliból, házi lekvárral és házi fagylalttal. Tökéletes zárása az estének. A finom prosecco is elfogyott. Hazasétáltunk a Várból. Menyasszony és vőlegény! A Speiz-ba még biztosan sokat megyünk, ezért is, és azért is.
címkék: étterem
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bebicsirke.blog.hu/api/trackback/id/tr865409411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
>" page="" />