2012/január/10

Créme brûlée

Ha van karamellizáló pisztoly, van créme brûlée

Már nagyon régóta fantáziálok a créme brulée-ről, a blog indulása óta akarom a dolgot, de karamellizáló pisztoly nélkül nem lehet persze. Akárhányszor jártunk Gerivel konyhai szaküzletekben, valamiért egyszer sem engedte nekem, hogy vegyek, szóval nem tudom mióta őrizgethette azt a pink színű pisztolyt (ami tökéletesen illik a Bébicsirke arculathoz), amit végül Karácsonyra kaptam meg. Mindenesetre nem hagytam sokáig haszontalanul porosodni, kósza kacsatollakat égettem vele, koktélparadicsomokat sütögettem, majd végül jött a várva várt créme brulée, és nem is gondolná az ember, hogy egy kis tojássárgájából, tejszínből és vaníliából egy ilyen különleges dolog kerekedhet. Elsőként ebből is az alapverzió készült el, hogy tudjak mihez viszonyítani a későbbiekben, ha majd variálok az összetevőkkel. De meg kell, hogy mondjam, hogy vannak dolgok, amit kár cifrázni, mert az alap is tökéletes, ezt apukám is igazolta, aki szívesen repetázott volna még belőle, de mivel pont ki voltak számolva az adagok, és mindenki fél perc alatt pusztította el az adagját, erre csak legközelebb kerülhet sor.



Créme brulée (hozzávalók - 6 főre):
8 dl tejszín (zacskós habtejszínt ajánlom)
15 dkg cukor
fél vaníliarúd
6 tojássárgája
só, 1-1 ek kristálycukor a tetejükre

1. A sütőt előmelegítem 160-170 fokra (újabb, profibb sütő esetén 150 fok is elég lehet)
2. A tejszínt a cukor felével, egy csipet sóval, a vaníliarúd kikapart magjaival és a vaníliarúddal egy lábasban kis lángon felmelegítem, nem forralom, csak melegítem úgy 5-8 percig. Akkor lesz jó, ha a lábas oldalára kissé kiül a tejszín.
3. Közben egy fém keverőtálban habosra keverem a tojássárgákat a cukor másik felével, majd folyamatos kevergetés közben óvatosan hozzáadagolom a meleg tejszínt. (tényleg óvatos legyen a művelet, és jobb, ha valaki segít közben, nehogy kicsapódjon a tojás).
4. A vaníliarudat kihalászom, és a keveréket a szufléformákba kanalazom.
5. A formákat egy magas falú tepsibe állítom, majd annyi forró vizet öntök alájuk a tepisbe, hogy kb. a tálkák magasságának feléig érjen, és mehetnek is a sütőbe úgy 40-45 percre. (sütője válogatja, az újabbak lehet, hogy 30 perc alatt is megbirkóznak a feladattal).
6. Amikor kijönnek a sütőből, még remegősek - így lesz tökéletes az állaguk. Letörölgetem a formák alját, átlátszó fóliával borítom be őket, és minimum 2-3 óráig a hűtőben szilárdítom őket.
7. A karamellizálás a legizgalmasabb feladat, nálam minden vendég magának csinálta: 1-1 kanál kristálycukorral egyenletesen beszórtuk a tetejüket, majd a karamellizálóval úgy 5-10 cm távolságról, körkörös mozdulatokkal buborékolásig hevítettük a cukrot - ekkora a színe is aranybarnára váltott, és máris fogyaszthatóvá vált. Sajnos nem tartott sokáig.



3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bebicsirke.blog.hu/api/trackback/id/tr615409478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kisildi 2012.02.12. 07:20:36

Nagyon finom lehetett! Ha megengeded, elmondom, hogy én a karamellizálást pisztoly hiányában az edényke aljáraü-falára csinálom. Megkaramellizálom a cukrot egy vastag falú edényben és onnan osztom szét a kisebb formákba. Igaz, a karamell lent,de így is nagyon finom.

Bébicsirke 2012.02.12. 17:47:27

Szia Ildi, az öcsém barátnője meg a tetejére csorgatta az előzőleg lábasban elkészített karamellt, és azt mondták ugyanolyan lett, mint amit nálam ettek! Ha egyszer bedöglik a pisztolyom, biztos kipróbálom a Te módszered! :)

Kisildi 2012.02.13. 17:01:10

Azért azt hiszem ez a pisztolyos dolog mégis csak szuperebb, minden esetre jó muri lehet és biztosan látványos is.
>" page="" />