2011/december/29

Laskagombás-mascarponés gnocchi, rosé kacsamellel

Családi kacsavacsora

A szüleimet nem egyszerű meghívni vacsorára, mert ahhoz fel kell rángatni őket Budapestre - utálják a forgalmat, főként a csúcsforgalmat, a tömeget, a parkolást és sok minden mást is, ami budapesti. Geri szerencsére csőbe húzta őket Karácsonykor, mert színházjeggyel lepte meg őket, a színházat pedig szeretik, és ha már feljönnek  amiatt, miért ne jönnének át előtte egy ebédre? Hát átjöttek! Nem is volt olyan nehéz, és apukám végre ehetett a főztömből, mert bár néha szó szerint idéz a blogomból, eddig azt sem hitte el, hogy egyáltalán tudok főzni. Az ebéd-vacsora szuper volt, lehet, hogy színházbérletet veszek nekik! :)
A rosé kacsamell nagyon egyszerű fogás, csak serpenyő és sütő kell hozzá, nagy odafigyelést sem igényel, ezért mellé készülhet valami "bonyolultabb" köret, mint pl. egy jó házi gnocchi, és istenien illik hozzá valamilyen gomba, mint pl. a piacon most szinte minden árusnál kapható laska.



Laskagombás-mascarponés gnocchi, rosé kacsamellel (hozzávalók - 6 személyre):
A gnocchihoz:
1 kg magas keményítőtartalmű burgonya
2 tojás
só, frissen őrölt bors
finomliszt

A gombás szószhoz:
50 g vaj
1 vöröshagyma
2-3 fej fokhagyma
500 g laskagomba
2-3 friss kakukkfűág
2-2,5 dl száraz fehérbor
150 g mascarpone
3-4 ek tejföl
2-3 ek a gnocchi főzőlevéből
só, frissen őrölt bors

A kacsamellhez:
6 db kacsamell
só, frissen őrölt bors



1. Elsőként elkészítem a gombás szószt (de közben a krumplit héjában megfőzöm a gnocchihoz): a vöröshagymát finomra aprítom és 50 g vajon megfonnyasztom, majd rányomom az összetört fokhagymát és a felaprított gombát, a sót, borsot és kakukkfüvet és hagyom, hogy levet eresszen.
2. A saját levében párolom közepes lángon fedő alatt pár percig, majd amikor elfőtte azt, felöntöm száraz fehérborral, és azt is elfőzöm róla.
3. Ekkor hozzákeverem a mascarponét, a tejfölt, majd leveszem a tűzről és félreteszem.
4. A gnocchihoz a megfőtt krumplikat meghámozom, és krumplinyomóval minél finomabb darabokra nyomom, majd hagyom kihűlni.
5. Ezután a munkapultra halmozom, és mélyedést képezek a közepén. Ide töröm a tojásokat, illetve ízlés szerint sót és borsot, majd az egészet jól összegyúrom, kb. 8-10 percig dagasztva a tésztát. Ha nem áll össze magától, annyi lisztet adok hozzá, amennyit felvesz.
6. Az elkészült gombócból egy hengert formázok és 4 részre osztom. Minden hengerből kb. 40-50 cm hosszú roládot nyújtok, amit kb. 3 cm-es darabokra vágok.
7. Egy nagy lábasban vizet forralok, és amíg felforr, megformázom a gnocchikat: a tenyereim között apró gombócokat formázok belőlük, majd egyik oldalukat villához nyomom. Ha elkészült az első rolád, mehetnek is a vízbe - akkor lesznek készen, amint a víz tetejére jöttek - szűrőkanállal kihalászom őket, és addig folytatom a folyamatot, amíg mind a 4 roláddal nem végzek.
8. A kacsamellekhez forróra hevítem a serpenyőt, majd először bőrös oldalukkal lefelé, zsiradék hozzáadása nélkül kb. 5 percig pirítom őket, amíg szépen megbarnulnak. Ezután 1-2 percre a húsos oldalukra fordítom őket, majd 200 fokra előmelegített sütőbe tolom őket, szintén húsos oldalukkal lefelé, ahol kb. 10-15 perc alatt érik el a rosé állagot (ha először készítjük, nézzük meg 8 perc után, mert a szuper légkeveréses sütőkben gyorsan elvész a rosé belső). Ha kész, kiveszem a sütőből, és felszeletelés előtt hagyom kb. 10 percig állni.
9. A szószt visszateszem a tűzre, majd a gnocchi főzőlevéből 2-3 evőkanállal belekeverek, hozzáadom a gnocchit, és teljesen átmelegítem, és forrón tálalom a kacsamellel.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bebicsirke.blog.hu/api/trackback/id/tr635409481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
>" page="" />