2011/november/13

Mézes-kakukkfüves libacomb, kecskesajtos-sütőtökös-kelbimbós körettel

Bébicsirke libanapja

Valamiért sejtettem, hogy a libanapra készülni kell, nem lehet csak előszedni a combokat a hűtőből, mindkét oldalán megpirítani őket egy serpenyőben, és megenni. A libanap a negyed vasárnapomat elvette, nem mintha bánnám, de jobb szeretem azokat a fogásokat, amikhez nem kell több órán át robotolni. Persze, az is hozzátartozik, hogy az utolsó pillanatban rongyoltam ki a csarnokba, ahol baromfipultostól baromfipultosig futkorászva egy szál kardigánban egyre jobban fáztam, egyre csalódottabb lettem, és kezdtem belenyugodni, hogy comb nélkül távozom (kecskesajtot, gyömbért és mindenféle zöldséget azért addigra már vettem). Végül csak találtam combot, de csak fagyasztott volt...hát ez van, legalább liba, mert közben már a csirkecombot is libacombnak néztem. Maga a libacomb önmagában egyáltalán nem problémás, de szerettem volna ha minél omlósabbra sikerül a végeredmény, ezért a sütés előtt 1,5 óráig levesben főztem. Lehet konfitálni is, de az még plusz egy éjszaka, plusz egy csomó kecmec, és ennyire türelmes azért nem vagyok. De a jövő évi Márton napra előkészítem a konfitálós énemet is, ígérem.
A hűtőben már régóta pihent egy sütőtök és 0,5 kg kelbimbó, és nem tehettem meg velük, hogy a snassz lila káposztára cserélem őket, úgyhogy kecskesajttal sütöttem őket egybe.



Mézes-kakukkfüves libacomb, kecskesajtos-sütőtökös-kelbimbós körettel (hozzávalók - 2 személyre): 
2 hízott libacomb
2 sárgarépa
2 fehérrépa
2 gerezd fokhagyma
1 vöröshagyma
1 csokor petrezselyem
0,5 karalábé
só, bors
A sütéshez 1-2 kisebb vöröshagyma és 2-3 ek libazsír

A körethez:
500 g kelbimbó
1 kisebb sütőtök fele (hámozás és magozás után kb 500 g)
1 ek vaj
150 g kecskesajt
150 g lágy trappista sajt
2-3 merőkanál a libalevesből
1 tojás
só, bors, szerecsendió
2 ek méz, 1 ek olívaolaj, 3-4 ág kakukkfű



1. A leveshez a zöldségeket megmosom, meghámozom és felteszem főni, közben a libacombokat megmosom, megtörölgetem és bedörzsölöm sóval és borssal.
2. Miután a leves felforrt, beleteszem a libacombokat és 1-1,5 óráig alacsony lángon főzöm, amíg a hús átpuhul.
3. Közben elkészítem a köretet: a sütőtököt meghámozom, eltávolítom a magjait, felkockázom, és 1 ek vajon átpuhítom/pirítom, majd félreteszem.
4. A kelbimbót szintén megmosom, eltávolítom a külső leveleket és levágom a végeket, és lobogó vízben majdnem teljesen puhára főzöm őket.
5. A körethez ezután hőálló tálba borítom a sütőtököt és a kelbimbót, kimerek 2-3 merőkanállal a rotyogó libalevesből, langyosra hűtöm, majd összekeverem egy tojással, sóval, borssal, szerecsendióval, és a zöldségekre öntöm (opcionálisan 1 dl tejszín is kerülhet bele). Ezután jöhet a tetejére a reszelt trappista és a kecskesajt is. 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt gyönyörű aranybarnára pirul a teteje, ekkor van kész.
6. Miután a libacombok megpuhultak, bőrükkel lefelé egy tepsibe helyezem őket 2-3 evőkanál libazsír és 1-2 kisebb vöröshagyma kíséretében, és 200 fokon 20 percig sütöm őket. Ezután megfordítom a combokat, megkenem őket a mézből-olívaolajból és kakukkfűből kevert mázzal, és további 10 perc alatt ropogós bevonatot sütök rájuk.

A méz istenien ropogóssá teszi a libát mind a bőrös, mind a húsos felén, hiszen lecsorog, és mindenhol szépen befedi a combokat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bebicsirke.blog.hu/api/trackback/id/tr565409492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
>" page="" />