2011/november/11

Mogyorós quiche tökkel és juhtúróval

PS magazin ősz

Az úgy volt, hogy a PS magazin már 8 éve porondon van, de tartalmilag egy ideje nem igazán fejlődött. Idén amikor is az újdonsült főszerkesztő barátnőmmel és két kommunikációs szakértő barátnőnkkel az egészet felforgattuk, természetesen került bele gasztro rovat is, ami az én feladatommá vált, egy csomó más tartalom mellett, de nyilvánvalóan ez a rovat a legkedvesebb számomra, hisz ez a Bébicsirke első publikálása a nyomtatott sajtóban!!!
A lap negyedévente jelenik meg, és minden számba 3 ételt készítek, egy előételt, egy főételt és egy desszertet.
Az őszi szám előétele egy remek tökös quiche lett, amit nagyon szerettem volna sütőtökkel készíteni, de az augusztusi lapzártára való tekintettel nem igazán leltem a narancssárga óriást, hiába kerestem-kutattam minden piacon és zöldségesnél. Ezért maradt a főzőtök, és végül nem is baj, hogy ez maradt, mert isteni ízkavalkádot alkotott a mogyoróval, ami nem csak a töltelékbe került, hanem porrá aprítva a tésztába is.
Most, hogy már a téli lapszám 3 karácsonyi receptjén is túl vagyok (képek és receptek hamarosan), rá kellett döbbennem, hogy ami elsőként a fejembe ötlik, az sosem úgy fog megvalósulni, ahogy elterveztem, mert a piaci kínálat mindig képes rám cáfolni. Nem mintha ez baj lenne, de a kreativitásomra mindenesetre szükség van ilyenkor az biztos.
Ma nagyon ősz van, ezért ma teszem fel ezt a tipikus őszi receptet. A karácsonyiak várhatnak még egy kicsit.




Mogyorós quiche – tökkel és juhtúróval
Hozzávalók (32 cm átmérőjű piteformához):
200 gtörökmogyoró
15 dkg liszt
12,5 dkg vaj
2-3 ek víz
500 g főzőtök
2 kisebb lilahagyma + 5 dkg vaj
1 csapott kk fahéj
1 csapott kk szerecsendió
Só, frissen őrölt bors
2 dl tejszín
1 dl tej
4 tojás
12,5 dkg juhtúró
1. A törökmogyorót száraz serpenyőben illatosra pirítom, majd egy konyharuhába borítva, ledörzsölöm a héját. A mogyoró felét aprítógépben durvára, másik felét porrá aprítom. 
2. A porrá aprított részt összekeverem a liszttel, majd elmorzsolgatom benne a hideg vajkockákat, és 2-3 evőkanál víz segítségével labdává gyúrom az alaptésztát, majd fóliába tekerve fél órára a hűtőbe teszem. 
3. A pihenő után a tésztát kinyújtom, a piteformába helyezem, majd villával alaposan megszurkálom, és ismét fél óráig hűtöm, ezúttal a mélyhűtőben. 
4. Közben a sütőt 200 fokra melegítem elő és elkészítem a tölteléket. A lilahagymát apróra vágom és a vajon megfonnyasztom, majd hozzáadom az előzetesen meghámozott, kimagozott és kockákra vágott tököt és a fűszerekkel puhára főzöm. 
5. Ezután alaposan összekeverem a tejet, a tejszínt és a tojásokat, majd mindezt a tökös keverékhez adom. 
6. A tésztaalapot a mélyhűtőből kivéve egyből a forró sütőbe tolom, 10 percig nehezékkel (pl. szárazbab), további 5-10 percig pedig nehezék nélkül sütöm, amíg szélei aranybarnák nem lesznek. 
7. Ezután az elősült tésztára öntöm a tölteléket, a tetejére morzsolom a juhtúrót, rászórom a durvára őrölt mogyorót, majd 25-30 perc alatt készre sütöm. 
Frissen, vagy mikrohullámú sütőben felmelegítve egyaránt remek őszi csemege! Ha már ilyen szürke az ősz, használjuk ki a legjavát!
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bebicsirke.blog.hu/api/trackback/id/tr295409493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
>" page="" />