2013/december/28

Dobostorta

Hagyományosan csodálatos

Dobostortát először a cukrásziskolában készítettem. Tulajdonképpen nem is én, hanem az egyik csoporttársam, rám valami rettenet gyümölcsös vajkrémes (emberi fogyasztásra alkalmatlan lapmargarinból persze) torta volt kiosztva, de a fél szemem mindig a dobostortán tartottam. Már  a cukrásziskolában és gyanítom a cukrászdák nagy részében sem az eredeti recept alapján készül ez a hagyományos tortacsoda, én sem az alapján készítettem, mert épp nem volt itthon kakaóvaj (sosincs), de szerintem így is zseniális lett. Gerivel imádjuk a nagyon csokis dolgokat, nekünk meg sem kottyan egy szelet egy ilyen tömény édességből, de előre szólok, ez tényleg tömény, és így tökéletes!

blogra2_dobostorta.jpg

Dobostorta (Hozzávalók - 20 cm-es, 8 szeletes tortához): 

A piskótához: 

  • 6 tojás
  • 120 g porcukor
  • 150 g liszt
  1. A piskótakarikákhoz a tojásokat szétválasztom, majd a fehérjéből kemény habot verek a cukor 2/3 részével (csak akkor kezdem el több részletben hozzáadni a cukrot, ha a hab már kezd keményedni), majd félreteszem. 
  2. Ezután a sárgákat fehéredésig verem a cukor 1/3 részével (így nem kell közben a mixert elmosni). 
  3. A fehérjehabból ezután egy nagy evőkanálnyival fellazítom a sárgákat, majd a sárgákat hozzáöntöm a fehérjékhez, hozzászitálom a lisztet is és egy fakanállal óvatosan összekeverem, közben folyamatosan forgatom a keverőtálat és vigyázok, hogy ne törjem össze a habot. 
  4. A keveréket szemmértékkel 6-felé osztom, majd nagy lapos tepsikre sütőpapírt terítek, 20 cm-es átmérőjű köröket rajzolok rájuk, és egyenletesen kikenem rájuk a piskótát. Én egyszerre 2 db-ot tudtam megsütni a sütőmben. A lapokat 170-180 fokon kb. 10 percig sütöm, majd vékonyan belisztezett deszkára borítom (a sütőpapíros oldaluk legyen felül), egy sodrófával végigmegyek rajtuk, kinyomom a levegőt a lapokból, majd lehúzom róluk a sütőpapírt, és rácson teljesen kihűtöm őket. A piskótakarikákat egy 20 cm-es tortakarikával ugyanakkorára "vágom", ha szükséges.

blogra3_dobostorta.jpg

A csokoládés vajkrémhez: 

1/3 rész párizsi krém: 

  • 70 ml tejszín
  • 80 g cukor
  • 40 g kakaópor
  • 100 g vaj

2/3 rész kakaós vajkrém:

  • 200 g vaj
  • 200 g porcukor
  • 3-4 ek cukrozatlan kakaópor
  1. A párizsi krémhez a tejszínt a cukorral 116,5 fokig felfőzöm, majd felváltva 8-10 részletben hozzáadom a vajat és a kakaóport. Minden alkalommal egy habverővel alaposan elkeverem, amíg az alapanyagok teljesen elvegyülnek. (Ha a vaj kicsapódna, hűtőbe kell tenni a krémet, amíg a zsiradék visszahűl és újra krémes lesz).
  2. A kakaós vajkrémhez a puha vajat krémesre keverem, majd több részletben hozzáadom a cukrot, és elektromos mixerrel addig keverem, amíg könnyed, habos állaga lesz. A kakaóport utóljára adom a vajkrémhez, majd hozzákeverem a párizsi krémet is. 

A cukorréteghez: 

  • 100 g kristálycukor
  • 2-3 ek víz

A torta összeállítása:

  • A torta tetejére kiválasztom a legszebb, legkerekebb piskótakarikát, melyre a cukorréteg kerül majd.
  • Egy tortatálba leterítek egy réteg piskótát, majd ugyanolyan vastagon kenem meg csokikrémmel, mint amilyen vastag a piskóta maga. 
  • 5 réteget kenek meg így, majd a torta tetejét és oldalát is egyenletesen lekenem a csokoládés vajkrémmel, de hagyok egy keveset a torta díszítéséhez.
  • A 6. réteghez a cukrot a vízzel egy kis lábasban felforralom, majd amikor elérte a világos aranybarna karamell állagot, ráöntöm a piskótakarikára (érdemes a piskótakarikát előtte egy sütőpapírra tenni, hogy ne kenjük össze a konyhapultot a karamellel) és egy kanállal egyenletesen eloszlatom. 
  • Ezután nagyon gyorsan kell dolgoznom, mert a cukorréteg nagyon gyorsan megszilárdul - éles késsel 8 egyelő szeletre vágom a piskótakarikát - nekem kés helyett a pizzavágó vált be a legjobban, azzal tudtam a leggyorsabban és legszebben dolgozni. 
  • A maradék vajkrémet csillagcsövű habzsákba töltöm, majd legyező-szerűen elrendezgetem a torta tetején a doboscukros piskótaszeleteket, és mindegyik szelet alá nyomok egy keveset a krémből. Miután szépen elrendezgettem a torta tetejét, a közepébe is nyomok egy kevés csokikrémet.

blogra1_dobostorta.jpg

És a végére íme egy kis kulisszatitok és egyben a bizonyíték, hogy a Bébicsirke nem egy egyszemélyes blog, Geri segítsége nélkül nem működne.  :)

blogra4_dobostorta.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bebicsirke.blog.hu/api/trackback/id/tr945714546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
>" page="" />
süti beállítások módosítása