2013/november/01

Tarte Tatin/Fordított almatorta

Tefal_TarteTatin_9.jpg

Ezt a tortát már nagyon régóta el szerettem volna készíteni, de nem volt meg hozzá a megfelelő eszközöm, vagyis egy sütőbe helyezhető serpenyőm. A megoldás a Tefal Classy Chef nemesacél edénycsaládjának serpenyője lett, mely egyedülálló módon tapadásmentes bevonatot is tartalmaz, úgyhogy egy álom volt vele a Tarte Tatin elkészítése, és nyilván ez elmondható lesz más jövőbeli ételekre is, amiket benne készítek majd. 

A torta receptjét megtaláljátok a Tefal.hu-n: http://www.tefal.hu/Tefal+magazine/Hot+topics/Ételpárolás/Pages/Lecsó+variációk

Itt pedig lépésről lépésre bemutatom, hogy hogyan is készült. 

1. Az almákat meghámoztam, és negyedekre vágtam: 

Tefal_TarteTatin_1.jpg

2. A cukorból világos karamellt készítettem: 

Tefal_TarteTatin_2.jpg

3. Beletettem a vajat, és hagytam, hogy telesen egybeolvadjon a karamellel: 

Tefal_TarteTatin_3.jpg

4. Ezután levettem a tűzről és szépen elrendezgettem a serpenyőben az alma-negyedeket, gömbölyű felükkel lefelé:

Tefal_TarteTatin_4.jpg

5. Az almákat a 180 fokra előmelegített sütőben puhítottam kb. 15 percig, közben kinyújtottam az előzetesen elkészített omlós tésztát, majd egy sodrófa segítségével a csaknem puha almákra terítettem:

Tefal_TarteTatin_5.jpg

6. A tésztával beborított tortát további 30 perc alatt készre sütöttem a sütőben, majd hagytam kb. 5 percig pihenni a  serpenyőben mielőtt kiborítottam volna:

Tefal_TarteTatin_8.jpg

7. A végeredmény egy igazán szaftos, ízletes almatorta, amit langyosan, fahéjas tejszínhabbal tálaltam, fél perc alatt elfogyott:

Tefal_TarteTatin_10.jpg

Fotók: Horváth Miklós

Teljes recept és további tippek: http://www.tefal.hu/Tefal+magazine/Hot+topics/Ételpárolás/Pages/Lecsó+variációk 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://bebicsirke.blog.hu/api/trackback/id/tr145609109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.