2013/május/17

Medvehagymás polenta kecskesajttal, paradicsomszószban

Ezt a zseniális kombinációt - legalábbis ehhez hasonlót - egy étteremben ettem nemrég előételként. Mert, hogy előételes típus vagyok, amikor étterembe megyek. Nem szoktam annyira sokszor, túlságosan csábít helyette a konyhám, de ez most egy üzleti ebéd volt. Az előételekben óriási lehetőség van, velük kell meghozni az étvágyat, vagy egyáltalán a kedvet az evéshez. És annyira gusztusosak!! Egy húsból és köretből álló főételt én sosem tudok olyan szépen és kívánatosan kitálalni, mint egy előételt. Persze én főételként tálaltam otthon....valójában nagyon egyszerű az egész, egyetlen bökkenő van benne, ez pedig a polenta.
Úgyhogy a polentafőzést kiadtam Gerinek, és a laptop mögött dolgozva instruálgattam, de pár perc után feladta és fellázadt - bevallom a polenta nem túl könnyű műfaj ilyen szempontból. Sokáig kell fölötte állni és kevergetni, és közben puffog, fröcsköl - főleg ebben a tavaszi-nyári melegben nem egy kellemes tevékenység. Az utolsó kézzel szedett medvehagymáimat vágtam bele egy kevés juhtúróval párosítva. Hogy jó szószos legyen, szintén medvehagymás-juhtúrós és egy kis sonkával "húsosított"paradicsomszószt, és pár pillanat alatt megsütött olvadós kecskesajtot készítettem mellé. Jó volt!


Medvehagymás polenta paradicsomszósszal és kecskesajttal (hozzávalók - 2 főre): 

A paradicsomszószhoz:
1 kisebb vöröshagyma
1 csapott ek barnacukor
400 g paradicsomkonzerv vagy 5-6 friss paradicsom
100 g sovány sonka
fél csokor medvehagyma
25 g juhtúró
olívaolaj, só, bors

A polentához:
100 g kukoricadara
7 dl víz
fél csokor medvehagyma
100 g juhtúró
só, bors

+ 2 vastag szelet puha, de süthető kecskesajt (az enyém zöldfűszeres volt)

1. A polentához a vizet felforralom, sózom, majd egy habverővel folyamatosan kevergetve hozzáadom a kukoricadarát és felfőzöm, míg egész sűrű lesz. Ekkor fakanálra váltok, és addig főzöm - időnként megkeverve - amíg olyan sűrű nem lesz, hogy szinte megáll benne a fakanál (ez kb. 10-15 perc).
2. Amikor a dara kellően besűrűsödött és megszilárdult, belekeverem a finomra vágott medvehagymát, illetve a juhtúrót, ha kell sózom-borsozom, majd egy tapadásmentes, magasabb falú, de kicsi tepsiben egyenletesen kiterítem a darát, és 5-10 percig állni hagyom, hogy teljesen megszilárduljon, ezután egy éles késsel  feldarabolom. 
3. A paradicsomszószhoz kevés olívaolajon megfonnyasztom a finomra hagymát (állandó kevergetéssel, hogy ne égjen meg), majd rászórom a cukrot, kissé megkaramellizálom, majd hozzáadom az apró darabokra vágott sonkát, megpirítom, felöntöm a paradicsomkonzervvel, hozzákeverem a feldarabolt medvehagymát, hozzáadom a juhtúrót, és egyet rottyantom. 
4. Két mély tányérban elosztom a paradicsomszószt, tetszőleges méretű polenta-szeletet vágok a tetejére, majd a két vastag szelet kecskesajtot pár pillanat alatt mindkét oldalán megpirítom egy forró serpenyőben és a polenta-szeletekre rétegezem. 
Azonnal meg kell enni, amíg a sajt isteni folyós! :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://bebicsirke.blog.hu/api/trackback/id/tr315409390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.