2012/április/27

Spárgás quiche

Imádom a spárgát, minden tavasszal annyit eszek, hogy a végén már undorodom tőle. Geri nem szereti annyira, de talán ez az egyetlen dolog, amibe ilyenkor nincs beleszólása: mindenbe spárga kerül! Ja, és persze spárgából is a zöldspárga a kedvenc a roppanós sípja miatt. Ezúttal egy quiche-re esett a választás, mert az is nagy kedvenc, mindig van a tésztájához itthon minden, a feltéthez pedig csak kicsit guberálni kell a hűtőben. 



Spárgás-sonkás quiche (hozzávalók: kb. 30 cm-es piteformához):
Az omlós tésztához: 
20 dkg liszt
12,5 dkg hiedg vaj
2-3 ek víz


A töltelékhez:
fél csomag spárga - kb 15 szál
100 g sonka (én Sága selyemsonkát haszáltam)
4 tojás
2 dl tejszín
1 dl tej
100 g juhtúró
só, frissen őrölt bors



1. A tésztához a lisztet összemorzsolom az apróra vágott vajkockákkal, majd labdává gyúrom, és 2-3 evőkanál vízzel segítem, hogy minél könnyebben összeálljon. Az omlós tésztánál fontos, hogy hideg alapanyagokkal dolgozzunk, így a vaj és a víz is legyen hideg, és éppen csak addig morzsolgassuk a vajat a lisztben, amíg azok teljesen összevegyülnek. A tésztagombócot ezután átlátszó fóliában a hűtőbe teszem 20-30 percre.
2. Közben a sütőt előmelegítem 200 fokra.
3. Miután a tészta kellően megdermedt, akkorára nyújtom, amekkora a piteformám (két átlátszó fólia között a legegyszerűbb a nyújtás, így nem fog töredezni), majd villával megszurkálom és 1 órára hűtőbe, vagy fél órára mélyhűtőbe teszem.
4. A fagyos tésztát a hűtőből egyenesen a forró sütőbe tolom, pont ettől éri majd el az isteni omlós állagát. 10 percig nehezékkel (lencse, csicseriborsó...) elősütöm, majd a nehezék nélkül további 5-10 percig, amíg a szélei barnulni nem kezdenek.
5. Miközben elősül, összeállítom a töltelék hozzávalóit: a sonkát apró darabokra vágom, és kevés olívaolajon ropogósra sütöm, majd félreteszem. A spárgákat megmosom, eltávolítom fás végüket, 3 részre vágom mindegyiket, majd a sonka maradék olaján kicsit átpirítom őket, ezután pedig felöntöm fél dl vízzel, és hagyom, hogy a víz elpárologjon alóluk.

6. Közben a tejet és tejszínt simára keverem a tojásokkal, majd sóval, borssal ízesítem az alapot. 
7. Az elősült tésztán elrendezgetem a sonkát és a spárga felét, majd felöntöm a tejszínes alappal, egyenletesen rákanalazgatom a tetejére a juhtúrót, majd a maradék spárgát szépen elrendezgetem a lepényem tetején. 
8. 200 fokos sütőben 20-25 percig sütöm - akkor jó, ha megmozgatva már nem rezeg a közepe, és a teteje kissé megpirult. 


Ez az adag kettőnknek annyit szokott jelenteni, hogy vacsorázunk belőle, aztán a maradékot egyikünk megeszi másnap ebédre. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bebicsirke.blog.hu/api/trackback/id/tr285409454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
>" page="" />
süti beállítások módosítása