2011/szeptember/08

Rosé kacsamell korianderes mini-palacsintákkal, tokajis aszaltszilvamártással

A kacsamell az egyik kedvenc húsételem, de sokáig nem szerettem, mert sosem ettem igazán finomat, többnyire cipőtalp élményeim voltak vele. Aztán egyszer jó pár éve Gerivel ellátogattunk Tarcalra, az Andrássy kúriába, ahol a séf unszolására mégis kipróbáltam az ő kacsájukat. Tokaj közelségének köszönhetően a szállodában minden a borokról szólt, és ehhez a főételhez is egy isteni rosét iszogattunk, köretként pedig Tokaji Aszúban párolt aszalt szilvát kaptunk. A kacsamell belseje üde rózsaszín volt, és pont ezzel lopta be magát a szívembe. Azóta akármikor készítem, mindig erre az állapotra törekszem, nem sütöm túl sokáig, nehogy visszatérjen a cipőtalp élmény. Köretnek egyel táplálóbbat választottam, a kacsamellhez korianderes mini palacsintákat sütöttem, de az aszalt szilva sem maradt el, csak az én esetemben mártás formájában fokozta az ízélményt. Egy finom rosé jól esett volna hozzá, de vacsi után még autóba kellett ülnöm, mindenesetre ha tehetitek, ti ne hagyjátok ki.



Rosé kacsamell korianderes mini-palacsintákkal, aszaltszilva mártással (hozzávalók, 2 fő részére): 
2 db 200 g-os kacsamell
7-8 apró vöröshagyma vagy mogyoróhagyma
só, bors

A palacsintához:
2 tojás, szétválasztva
15 dkg liszt
1 dl tej
1,5 dl szódavíz
1 marék friss korianderlevél
só, bors

A mártáshoz:
200 g asztalt szilva
2 dl Tokaji Aszú



1. A kacsamelleket megmosom, megtörlöm, majd megsózom, kevés borsot őrlök rájuk, végül pedig forró serpenyőbe teszem őket a bőrükkel lefelé, és karamellszínűre sütöm őket. (a serpenyőbe nem kell zsiradék, persze nem árt, ha tapadásmentes, de a bőrből éppen elég zsír távozik).
2. A kacsamelleket ezután pihentetem egy kicsit, ezalatt előmelegítem a sütőt 200 fokra, majd egy hőálló edénybe teszem őket, immáron bőrükkel felfelé, teszek melléjük néhány mogyoróhagymát, vagy kisebb vöröshagymát, rájuk öntök egy keveset a bőrből távozott zsiradékból és 20 percre a sütőbe tolom őket. A sütés végéhez közeledve meglocsolom őket egy kevés tokajival is. A sütés alatt nem szurkálom a melleket, nehogy távozzanak a legjobb ízeik.
3. Ezalatt összeállítom a palacsintákat és a mártást. 2 tojást szétválasztok, a fehérjéket kemény habbá verem, a sárgákat pedig összekeverem a liszttel, tejjel, szódával, sózom, borsozom, végül pedig beleforgatom a fehérjehabot és a korianderleveleket. Forró serpenyőben mini-palacsintákat sütök, és egymásra halmozom őket.
4. A mártáshoz az aszalt szilvát aprítógépben felaprítom, vagy késsel kisebb darabokra vágom, majd 2 dl tokaji aszúban folyamatos kevergetés mellett addig főzöm őket, amíg a mártásom kellően be nem sűrűsödik.
5. A sütési idő leteltével kiveszem a kacsamelleket a sütőből, vágódeszkára teszem őket, de nem vágom fel azonnal, ha lehet még 20-30 percig pihentetem őket a tálalás előtt (persze, ha nagyon éhesek vagyunk, ez kihagyható, de magunkkal teszünk jót, ha várunk).




Ez a kacsamell recept a lehető legalapabb, de hamarosan egy mézes-kakukkfüves változatról is hírt adok, csak még ki kell találnom hozzá egy frappáns köretet. Ha van ötletetek, várom a javaslatokat! :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bebicsirke.blog.hu/api/trackback/id/tr815409509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
>" page="" />
süti beállítások módosítása